Budapest, 2022. október 29., szombat (MTI) – November 11-én újraindítja a Budapest és Sanghaj közötti járatot a China Eastern Airlines – írta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán. Szijjártó Péter bejegyzése szerint új járattal is bővül a légi összeköttetés, november 18-tól ugyanis Csungkingba, a kínai autóipar és informatika egyik központjába is el lehet majd jutni repülővel. A magyar fővárosból így a távol-keleti ország egyik leggyorsabban fejlődő régiója válik közvetlenül elérhetővé Peking és Sanghaj mellett, tehát a jövő hónaptól már három kínai városba lehet repülővel utazni – hangsúlyozta. A bejegyzés szerint a járvány drasztikus hatással volt a légi összeköttetésekre, különösen Kínával, de folyamatosan dolgoznak az újjáépítésen. A tárcavezető kulcsfontosságúnak nevezte a gazdasági kapcsolatok szempontjából a közvetlen légi járatokat, mivel – tette hozzá – az üzletemberek és a turisták egyaránt előnyben részesítik azokat a városokat, ahová átszállás nélkül el tudnak repülni. A kínai turistákért óriási a verseny Közép-Európában, mert statisztikák szerint ők a legtöbbet költő vendégek közé tartoznak, így nagyban hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez – írta a miniszter.
More from REPÜLÉS
Rekordméretű flottabővítésre készül a WestJet
A kanadai WestJet történetének legnagyobb megrendelését jelentette be: összesen 67 új Boeing repülőgéppel bővíti flottáját. A szerződés 60 darab 737-10-es és …
WizzAir Kassa és Pozsony között
Hat év szünet után ismét lesz közvetlen belföldi légi járat Pozsony és Kassa között, miután a Wizz Air nyerte a …
Nevet és arculatot kell váltania az Aeroitalia légitársaságnak
Bírósági döntés kötelezi az olasz Aeroitaliát arra, hogy legkésőbb 2026. január 1-ig megváltoztassa nevét, logóját, repülőgépeinek festését és weboldalának címét. …