Budapest, 2023. február 6., hétfő (MTI) – Újabb típussal bővül a főváros trolibuszflottája, miután hétfő hajnalban a fővárosba érkezett a Solaris-Skoda Trollino típusú jármű első szólóverziója – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a trolibusz az utasforgalomba állítás előtt még a próbafutásokat teljesíti. Szeptember óta összesen 16 új trolibusz – 6 tavaly, 10 pedig idén februárig – állt forgalomban a fővárosban, ezek azonban mind csuklós járművek voltak – írták. A BKK közölte, a csehországi Plzenből érkező trolibuszokat folyamatosan veszik át és állítják forgalomba. A korszerű és alacsonypadlós új járművekkel a 75-ös és 80-as vonalakon találkozhatnak a fővárosban közlekedők. A lengyel-cseh gyártó járművei akadálymentesek, légkondicionáltak, és legalább négy kilométert önjáró üzemmódban is képesek megtenni. Műszaki kialakításuk megegyezik a már forgalomban lévő, negyedik generációs Trollinók kialakításával, csak a homlokfaluk változott meg a legutóbbi modellfrissítéskor – a különbségek már a 2021-ben érkezett két csuklós járművön is láthatók – olvasható a kommünikében. A BKK emlékeztetett: a fővárosi trolibuszpark megújulása annak köszönhető, hogy éltek az opciós lehívás lehetőségével és a Solaris-Skoda járművek gyártójával kötött szerződése alapján megrendelték a fennmaradó 48 járművet. A fővárosnak rendkívül gazdaságos konstrukcióban érkeznek Budapestre a trolibuszok, amelyek szinte még 2014-es áron kerülnek a fővárosba. A járművek összesen mintegy 26,7 millió euróba kerülnek, a fedezetet a fővárosi önkormányzat biztosítja – írták.
More from ELŐVÁROS
Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben
Elmarad a vasárnaptól tervezett határozatlan idejű munkabeszüntetés a pécsi buszközlekedésben - tudatta a Munkástanácsok Országos Szövetsége közleményben az MTI-vel. Többhetes tárgyalássorozat …
Lezárult a flottavizsgálat a BKV-nál: biztonságos és stabil a buszos közlekedés
Lezárult a flottavizsgálat a BKV Zrt-nél, eszerint biztonságos és stabil a buszos közlekedés - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. Közleményükben …
Átfogó műszaki ellenőrzést folytat le a BKV-buszokon a kormányhivatal
A Budapesten közösségi közlekedéssel utazók biztonsága érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala - mint közlekedési hatóság - újabb, a lehető legtöbb BKV-autóbuszt …