Bukarest, 2023. február 10., péntek (MTI) – Megnyitották a forgalom előtt pénteken a hatodik közúti határátkelőt Románia és Ukrajna között Racovat (RO) és Djakivci (UA) között – tudatta a román határrendészet. A moldovai-ukrán-román hármashatár közelében lévő, csaknem 13 éve bezárt, korábban kishatárforgalmi átkelő megnyitását két hete hagyta jóvá a bukaresti kormány, azoknak az intézkedéseknek a sorában, amelyekkel az ukrajnai lakosságot igyekeznek megsegíteni a háború közepette. A pénteki megnyitón ukrán részről Oleg Nemcsinov kabinetminiszter és az infrastruktúrafejlesztési ügynökség főnöke, román részről pedig Marius Budai munkaügyi miniszter, a miniszterelnöki kabinet vezetője, valamint a csernovici konzul vett részt. A régi-új határátkelő – az időközben elvégzett felújítási munkálatok nyomán – most már megfelel az európai uniós szabványoknak, és folyamatosan nyitva lesz a gyalogos-, és gépjárműforgalom előtt. Romániának és Ukrajnának 694,4 kilométeres közös határa van, amelyen idén (a kilépő és belépő oldalon együttvéve) 4,2 millió román és külföldi állampolgár kelt át a román határrendészet adatai szerint.
More from UTAZÁS
Csaknem 300 millió forintból újult meg Gyula-Pitvaros-Makó összekötő szakasza
Gyula, 2023. szeptember 8., péntek (MTI) - Mintegy bruttó 294 millió forintból újult meg Gyula-Pitvaros-Makó összekötő szakasza, Kétegyháza közelében 1,1 …
Szijjártó Péter: megállapodás született két új határátkelő létrehozásáról Magyarország és Románia között
Budapest/Temesvár, 2023. szeptember 1., péntek (MTI) - Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, …
Lázár János: 2026 végére autópálya kapcsolja össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit
Nyírmeggyes, 2023. augusztus 30., szerda (MTI) - A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya …