Budapest, 2023. február 10., péntek (MTI) – Az elmúlt másfél évben mintegy 32 ezer prémium jegyet váltottak az utasok a MÁV-Start járataira – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel. Emlékeztettek, a MÁV 2021 őszén állította forgalomba kiemelt InterCity vonalain azokat a kocsikat, amelyek fedélzetén elérhető a legmagasabb szolgáltatási kategória, a prémium osztály, ez az 1. osztálynál is magasabb színvonalú és több szolgáltatást nyújt. Az első és prémium (1+) osztályú IC+ kocsik napi szinten megtalálhatók a Nyíregyházára, Szegedre és Pécsre menő távolsági vonatokban – közölte a MÁV. A prémium szakasz 1. osztályú menetjeggyel, valamint pótjegy, és 1000 forintos helyjegy váltása mellett vehető igénybe. A prémium szolgáltatás a standard 1. osztályúnál csak kismértékben drágább – hívta fel a figyelmet a MÁV. Legelőször a Tokaj InterCityken vezették be az új szolgáltatást, a legtöbb jegyet ezekre a járatokra vásárolták az utasok, ami annak is köszönhető, hogy a járat több vármegyeszékhelyet is összeköt a fővárossal és egymással. A napi 18 Tokaj IC körjárat két óránként közlekedik Budapest-Keleti-Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen-Szolnok-Cegléd-Budapest-Nyugati útvonalon. Tavaly ősszel Szeged felé is elindult a prémium szolgáltatás a fedélzeti utasellátással napi 32 vonatban. Azóta több mint 6000-en utaztak az 1+ osztályon. A Napfény InterCity járat óránként jár Budapest-Nyugati-Cegléd-Kecskemét-Szeged között. A decemberi menetrendváltással már Pécsre is el lehet jutni a prémium osztályon, a Mecsek InterCityk kétóránként indulnak Budapest-Keleti pályaudvarról a Baranya vármegyei központba. Az eltelt másfél hónapban csaknem 3500-an vásároltak ilyen menetjegyet a napi 16 vonatra. A 2022-es nyári szezonban a Balaton felé is közlekedtek az új szerelvények. A Kék Hullám és Levendula InterCity-ken majdnem 3000 darab prémium fülkébe szóló jegyet adott el a MÁV-START, és megjegyezték, hogy várhatóan idén nyáron is visszatérnek majd az első és prémium osztályú IC+ kocsik a Balatonra. A prémium szakasz 1. osztályú menetjeggyel, valamint pótjegy, és 1000 forintos helyjegy váltása mellett vehető igénybe. A prémium szolgáltatás így standard 1. osztályhoz képest csak kismértékben drágább – hívta fel a figyelmet a MÁV. A MÁV-START járatain 2022-ben csaknem 97 millió fizető utas utazott vonattal.
More from VASÚT
MÁV: érdemes előre megváltani a menetjegyeket a nyári Adria InterCity-re
Budapest, 2023. május 27., szombat (MTI) - Érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket a Budapestet a horvát tengerparton fekvő Splittel összekötő …
Közlekedési államtitkár: a közlekedésbiztonságot növeli a keszthelyi vasúti átjáró fejlesztése
Keszthely, 2023. május 26., péntek (MTI) - Egy vasúti átjáró fejlesztése nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz - mondta az Építési és …
Vasúti kocsiból tűnt el 30 tonna robbanásveszélyes ammónium-nitrát az Egyesült Államokban
Washington, 2023. május 22., hétfő (MTI) - Mintegy 30 tonna, robbanóanyagként is használható ammónium-nitrát eltűnése ügyében nyomoznak az amerikai hatóságok …