Szekszárd, 2023. február 12., vasárnap (MTI) – Kishajók fogadására is alkalmas horgászkikötő épül Dunaföldváron a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz 369 millió forintos támogatásával.
Horváth Zsolt, a város független polgármestere az MTI-nek elmondta: a száz méter hosszú, pontonelemekből álló létesítményt a Duna jobb partján, a jelenlegi kikötőhajótól északra alakítják ki.
A beruházást az indokolja, hogy a településen egy 2018-as projekt részeként létrehozott sportkikötő már nem elég a csónakok fogadására, és egyre több horgász szeretne a természetes vizeken turisztikai élményt szerezni – tette hozzá.
A tervek szerint 2024. júliusra elkészülő, 30 férőhelyes kikötőtől a turisták kerékpárral, kajakkal, kenuval is folytathatják a kirándulást, a többi között eljuthatnak a közeli Kis-Dunára.
A horgászkikötő mellett a TOP Plusz támogatásával és önkormányzati forrásból parkolókat is kialakítanak, továbbá 250 méter hosszan felújítják a Beszédes József-hídtól a város központjáig tartó utat és járdát – közölte a város vezetője.
More from UTAZÁS
Csaknem 300 millió forintból újult meg Gyula-Pitvaros-Makó összekötő szakasza
Gyula, 2023. szeptember 8., péntek (MTI) - Mintegy bruttó 294 millió forintból újult meg Gyula-Pitvaros-Makó összekötő szakasza, Kétegyháza közelében 1,1 …
Szijjártó Péter: megállapodás született két új határátkelő létrehozásáról Magyarország és Románia között
Budapest/Temesvár, 2023. szeptember 1., péntek (MTI) - Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, …
Lázár János: 2026 végére autópálya kapcsolja össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit
Nyírmeggyes, 2023. augusztus 30., szerda (MTI) - A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya …