Budapest, 2024. április 16., kedd (MTI) – Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a közönséget szombaton a BKV idei első nyílt napján a Száva kocsiszínben, a budapesti Üllői úton.
A nagyközönség 10 év után újra bepillanthat a Száva telephely mozgalmas életébe – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) az MTI-t kedden.
A nyílt napon a látogatók a telephelyről üzemeltetett két járműtípus mellett közelebbről megtekinthetik a forgalomból jól ismert KCSV és T5C5 (Tátra) villamosokat, valamint a nosztalgiaflotta 611-es egyedi darabját és az ikonikus UV-villamost. Különleges bemutatóval is készülnek a kocsiszín dolgozói, daruval a levegőbe emelnek egy Tátra villamost – olvasható a tájékoztatóban.
A telephelyen két vezettet túra is várja a közönséget: a járműszerelő csarnokban egy CAF és egy Hannoveri járművet felülről, egy Hannoverit pedig a szerelőaknából alulnézetből is meg lehet majd tekinteni, a villamosok felsővezetékének áramellátásáért felelős áramátalakítóban pedig annak főbb egységeit és működésének technikai részleteit ismerhetik meg az érdeklődők.
A közönség részt vehet a Tátra-szimulátor bemutatóján, és korlátozott számban kipróbálhatja a berendezést. A túravezetésekre és a szimulátorbemutatóra előzetes regisztráció szükséges, a regisztrációs linkek a program előtti napokban lesznek elérhetők a BKV honlapján – írták.
A gyerekeket duplacsuklós Játszóbusz várja, valamint a Muki teherszállító mozdony, amelyen a telephelyen belül lehet utazni. A gyűjtőknek lehetőségük nyílik BKV-s relikviák és ajándéktárgyak megvásárlására.
A rendezvény napján a Határ út és a Száva kocsiszín között R42-50-es számmal, normál díjszabással igénybe vehető Tátra és MUV-villamosok szállítják a látogatókat. A járatok a Határ útról a rendezvény időtartama alatt minden óra 00 és 30 perckor, a kocsiszínből pedig minden óra 27 és 57 perckor indulnak.
Budapesten a 19. század végén és a 20. század elején 24 villamos-kocsiszín épült. Mára, a fogaskerekű telephelyét is beleszámolva, tíz remíz működik. A Kőbánya és Kispest határán álló Száva kocsiszínben a fővárosi villamosflotta legfiatalabbjának számító CAF villamosokat és a TW 6000-es, népszerű nevén Hannoveri villamosokat tárolják, és javítják – áll a közleményben.
More from ELŐVÁROS
Ősz végéig a Volánbusz valamennyi helyközi járatán elérhető lesz a készpénzmentes fizetés
Budapest, 2024. augusztus 23., péntek (MTI) - Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik …
Használtautó.hu: júliusban csaknem 19 százalékkal nőtt a használtautó-piac
Budapest, 2024. augusztus 21., szerda (MTI) - A több hónapja tartó árcsökkenésnek is köszönhetően júliusban óriásit nőtt a használtautó piac: …
BKK: a közösségi közlekedést érintő változásokra kell számítani a fővárosban
Budapest, 2024. augusztus 21., szerda (MTI) - Ma és holnap is kell számítani forgalomkorlátozásra, valamint a közösségi közlekedést érintő változásokra a …