Budapest/Kairó, 2023. február 28., kedd (MTI) – Magyarország és Egyiptom kormánya megállapodást írt alá a szuezi különleges gazdasági övezet közös hasznosításáról, amelynek nyomán magyar vállalatok kedvezményes körülmények mellett indíthatnak ott beruházásokat – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban. A tárcavezető a magyar-egyiptomi üzleti fórumon hangsúlyozta, hogy a felek mára minden szükséges előfeltételét megteremtették a sikeres együttműködésnek a két ország cégei között. Felszólalásában ezzel kapcsolatban öt területet sorolt fel: a politikai, a jogi és a pénzügyi feltételeket, az emberek közötti kapcsolatok erősítését, illetve hogy legalább egy zászlóshajó-projekt megvalósuljon. A politikai feltételek kapcsán leszögezte, hogy a két ország között nincsenek nyitott ügyek, ráadásul a stratégiai partnerségi megállapodás is létrejött. „Mindkét ország kihangsúlyozza a béke fontosságát a jelenlegi körülmények között, illetve a szuverenitást és a nemzeti érdeket képviseljük” – mondta. Ezután a jogi körülményekről beszélt, mondván, hogy szilárd alapra van szükség az együttműködéshez, és kitért arra is, hogy ennek biztosításán felül ma egyezményt írtak alá arról, hogy a magyar cégeknek hozzáférést adjanak a szuezi különleges gazdasági övezethez. Szijjártó Péter a pénzügyi feltételeket illetően arra emlékeztetett, hogy az Eximbank százmillió eurós hitelkeretet nyitott a vállalatközi kapcsolatok támogatására. Negyedik pontként leszögezte, hogy szükség volt egy zászlóshajó-projektre, ami további lehetőségeket nyithat meg, ez pedig az volt, hogy a magyar közlekedési ipar a valaha volt legnagyobb rendelését kapta az egyiptomi vasúttársaságtól. Ennek keretében 1350 vasúti kocsit szállítanak az észak-afrikai országba. Végül érintette az emberek közötti kapcsolatokat is, például az idegenforgalom és a felsőoktatás terén. Aláhúzta, hogy hetente 17 járat közlekedik a két ország között, a kormány pedig évi 200-ra emelte az egyiptomi hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a hazai egyetemeken. „Büszkén jelenthetjük tehát, hogy amit a kormányoknak meg kellett tenniük, azt meg is tették, úgyhogy most már a vállalatokon és az üzletembereken múlik, hogy hogyan váltják ezt nyereségre” – fogalmazott. Illetve hozzátette, hogy a látogatásra világszínvonalú magyar technológiát képviselő, például vízgazdálkodási, infokommunikációs és közlekedési cégek vezetői kísérték el, akik remélhetőleg gyümölcsöző találkozókat bonyolítanak le az egyiptomi vállalatokkal. A miniszter emellett aláhúzta, hogy a jelenlegi helyzetben felértékelődött a megbízható, kiszámítható partnerségek jelentősége biztonsági szempontból is, a kölcsönös tiszteleten alapuló magyar-egyiptomi együttműködés pedig éppen ekként jellemezhető. „Soha nem az volt a szándékunk, hogy elmondjuk a másiknak, hogy hogyan éljék az életüket (.) Nagyra értékeljük Egyiptom erőfeszítéseit, amelyek hozzájárulnak Magyarország és az egész közép-európai régió biztonságához azáltal, hogy megállítják az illegális migrációs hullámokat” – jelentette ki. Az üzleti fórumon 21 magyar és 65 egyiptomi cég vett részt, egymással összesen 121 vállalatközi találkozót folytatva le.
More from LOGISZTIKA
Árcsökkentésre készül több mint 150 német energiaszolgáltató
Berlin, 2023. május 22., hétfő (MTI) - Árcsökkentésre készül Németországban több mint 150 energiaszolgáltató - mutatta ki egy hétfőn ismertetett …
Szijjártó Péter: 400 milliárd forintból Debrecenben építi fel első európai üzemét a kínai Eve Energy
Budapest, 2023. május 9., kedd (MTI) - Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ …
Szijjártó Péter energiaügyi tárgyalásokat folytatott az Egyesült Arab Emírségekben
Budapest, 2023. május 8., hétfő (MTI) - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több ország képviselőjével is energiaügyi tárgyalásokat folytatott hétfőn …