Belgrád, 2024. május 16., csütörtök (MTI) – Nyolc államtitkári tisztséget kapott az új szerb kormányban a legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), csütörtökön nevezték ki őket.
Szerbiában december 17-én tartottak előrehozott parlamenti választásokat, a kormány azonban csak május 2-án alakult meg. Pásztor Bálint, a vajdasági magyar párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője a közösségi médiában arról írt, hogy ezúttal is az elsők közt nevezték ki a VMSZ államtitkárait.
A párt megtartotta korábbi pozícióit az oktatásügyi, az egészségügyi, a mezőgazdasági, az infrastruktúraügyi, a környezetvédelmi, a pénzügy-, valamint a beruházási minisztériumban, illetve ezúttal az igazságügyi minisztérium helyett a gazdasági tárcában lett képviselője a vajdasági magyarságnak.
„A VMSZ hattagú köztársasági parlamenti frakciója és nyolc államtitkára közösen dolgozik a választási kampányban a polgárokkal egyeztetett prioritások megvalósításán” – hangsúlyozta Pásztor Bálint bejegyzésében, utalva a június 2-i önkormányzati választásokra.
Vickó Ferenc onkológus az utóbbi tíz évben az egészségügyi minisztériumban volt államtitkár, és ismét őt jelölték erre a pozícióra. A 65 éves szakpolitikus kinevezése előtt a Vajdasági Onkológiai Intézetet vezette, emellett pedig évek óta sebészetet tanít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán.
A mezőgazdasági minisztériumban sem lesz államtitkárváltás. Továbbra is a 48 éves Juhász Attila agrármérnök felel ezért a területért.
Az építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztériumban továbbra is Lálity Urbán Emese képviseli a VMSZ-t. A torontálvásárhelyi építészmérnök korábban helyi politikával foglalkozott. A pénzügyminisztériumban sem lesz váltás, továbbra is a 34 éves Kerekes József lesz a VMSZ államtitkára, a környezetvédelmi államtitkár pedig az 54 éves Jaksa Róbert marad.
Az oktatásügyi államtitkári posztot a következő időszakban Jerasz Anikó tölti be, aki 2014 és 2022 között a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke volt. A közberuházási minisztérium egyik államtitkára a 46 éves Basnec Igor lesz, aki korábban Újvidéken a polgármesteri hivatalban dolgozott, míg a gazdasági minisztériumban a vállalkozói szférából érkező Horvát Király Andrea kapott államtitkári pozíciót.
A VMSZ elnöke korábban arról beszélt, hogy az államtitkári helyek azért fontosak, mert lefedik a vajdasági magyarság számára fontos területeket, és így a közösség számára fontos témák mindig napirenden tudnak szerepelni. A politikus közölte, hogy a VMSZ és a választásokat megnyerő Szerb Haladó Párt hamarosan aláírja a koalíciós szerződést.
More from UTAZÁS
Egyesült Arab Emírségek: Az utazási tilalom mostantól automatikusan megszűnik az ügy rendezése után
Egyesült Arab Emírségek: Az utazási tilalom mostantól automatikusan megszűnik az ügy rendezése után Az Egyesült Arab Emírségek Igazságügyi Minisztériuma (MoJ) legújabb …
DMRC fontos frissítést közölt a Delhi metró szolgáltatásaival kapcsolatban Raksha Bandhan ünnepén
A Delhi Metro Rail Corporation (DMRC) vasárnap bejelentette, hogy készen áll arra, hogy további tartalék vonatokat állítson forgalomba a hétfői …
Egységes helyjegy és új helyfoglalási lehetőség a Volánnál
Budapest, 2024. augusztus 5., hétfő (MTI) - Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként …