Zágráb/Ljubljana, 2023. március 10., péntek (MTI) – Szlovénia 16,8 millió euró (6,2 milliárd forint) értékben nyújt állami támogatás azoknak a légitársaságoknak, amelyek Bécsbe, Brüsszelbe, Koppenhágába, Athénba, Madridba, Amszterdamba, Helsinkibe, Prágába, Berlinbe és Szkopjebe indítanak járatokat – közölte Alenka Bratusek szlovén infrastrukturális miniszter pénteken Ljubljanában. A program három szlovén nemzetközi repülőtéren (Brnik, Maribor és Portoroz) a repülőtéri díjak 50 százalékos támogatását irányozza elő három év időtartamra. A tárcavezető elmondta: Brüsszel, Szkopje, Prága és Berlin esetében a támogatás közvetlen összeköttetést jelent, Bécs, Koppenhága, Athén, Madrid, Amszterdam és Helsinki esetében pedig legalább közvetett összeköttetést kell kialakítani. Ha marad forrás, a lista Rómára, Stockholmra, Oslóra, Barcelonára, Lisszabonra, Pristinára és Párizsra bővül – hangsúlyozta Bratusek, hozzátéve, hogy a lépést még jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak is. „Szinte napi kapcsolatban állunk Brüsszellel. Ebben a hónapban várjuk a jóváhagyást, ami azt jelenti, hogy még márciusban megjelenhet a pályázati kiírás” – fogalmazott a miniszter. A tervek szerint a kormány március 24-én teszik közzé a felhívást, a jelentkezésre pedig 30 nap áll rendelkezésre. Ha nem osztanak ki minden forrást, július 1-jén újabb felhívást írnak ki. A szlovén légiforgalom csak lassan áll helyre a koronavírus okozta világjárvány és az Adria Airways szlovén nemzeti légitársaság 2019-es összeomlása óta. Az Adria Airways pénzügyi gondjairól a pandémia előtti időszakban is cikkezett a szlovén sajtó. A légitársaság 2013-ban került fel a privatizálandó szlovén állami vállalatok listájára, mert pénzügyi nehézségekkel küzdött. Stratégiai partnert azonban többszöri próbálkozás után sem sikerült találni a cég számára, amely 2019-ben kért csődeljárást maga ellen. Szlovénia nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy egy új állami légitársaságot hoz létre. „Még ha döntés születik is egy új nemzeti légitársaság létrehozásáról, a folyamat eltart egy ideig, miközben az országnak most van szüksége jobb légi összeköttetésre” – mondta Bratusek. A járvány idején az állam 5,6 millió eurót osztott szét két pályázati felhívás során, 2021-ben és 2022-ben. Összesen 11 légi fuvarozó kapott állami támogatást, amelyek 2600 járatot üzemeltettek Szlovéniába és 121 ezer utast szállítottak.
More from REPÜLÉS
Nyereséggel zárta a tavalyi évet a Budapest Airport
Budapest, 2023. május 31., szerda (MTI) - Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel …
Szijjártó Péter: újabb légijárat létesül Kína és Magyarország között
Budapest, 2023. május 24., szerda (MTI) - Újabb légijárat létesül Magyarország és Kína között: a China Eastern légitársaság június közepétől …
Ötven repülőgépet rendelt meg egy kínai vállalat a Magnus Aircraft Zrt.-től
Pécs, 2023. május 24., szerda (MTI) - Hatvanötmillió jüan értékben ötven Fusion típusú repülőgépet rendelt meg a kínai Rizhao Wohe …