Budapest, 2023. március 23., csütörtök (MTI) – A közlekedés csaknem valamennyi formáját ellehetetlenítő munkabeszüntetés várható hétfőn Németországban több szakszervezet közös sztrájkfelhívása szerint. A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a ver.di szakszervezeti szövetség és a vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetének (EVG) közös akciójáról tájékoztató csütörtöki közleményében kiemelték, hogy a március 27-re meghirdetett 24 órás figyelmeztető sztrájk a távolsági, a térségi és a helyi közlekedést, valamint a repülőtereket, az autópálya-üzemeltető társaságokat és a vízügyi és hajózási igazgatási szerveket is érinti, méghozzá országszerte. Mint írták, „súlyos késésekkel, sőt a közlekedési szolgáltatások teljes leállásával kell számolni egész Németországban”. A csaknem kétmilliós tagságú ver.di-nél 120 ezer dolgozót szólítottak fel a csatlakozásra. A nagyjából 230 ezer dolgozót összefogó EVG valamennyi tagját sztrájkra hívja. Az EVG közölte, hogy az ötvennél is több közlekedési vállalattal – köztük a Deutsche Bahn országos vasúttársasággal és számos térségi vasú vasúttársasággal – folytatott tárgyalásaik első fordulója nem hozott eredményt, és a munkaadó megfontolásra méltó ajánlat helyett a dolgozók helyzetét tovább rontó követelésekkel állt elő. Például azzal, hogy a termelékenység növelése érdekében önként mondjanak le az egyik legnagyobb szociális vívmány, a fizetett szabadság egy részéről. Azonban a közlekedési dolgozók, „akik a világjárvány idején szolidaritásból lemondtak a megfelelő béremelésekről, nem értenek egyet az ilyen magatartással” és jelentős béremelést tartalmazó ajánlatot várnak el a munkaadói oldaltól – tették hozzá, kiemelve, hogy központi követelésük a havi munkabér általános, 650 eurós emelése. A ver.di a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalások eredménytelensége miatt februárban elindított sztrájksorozatát folytatja az EVG-vel szervezett újabb tiltakozó akcióval. A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi – tartományi – tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is. A ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl.
More from UTAZÁS
Csaknem 300 millió forintból újult meg Gyula-Pitvaros-Makó összekötő szakasza
Gyula, 2023. szeptember 8., péntek (MTI) - Mintegy bruttó 294 millió forintból újult meg Gyula-Pitvaros-Makó összekötő szakasza, Kétegyháza közelében 1,1 …
Szijjártó Péter: megállapodás született két új határátkelő létrehozásáról Magyarország és Románia között
Budapest/Temesvár, 2023. szeptember 1., péntek (MTI) - Megállapodást írt alá Magyarország és Románia két új határátkelő létrehozásáról Kübekháza és Óbéba, …
Lázár János: 2026 végére autópálya kapcsolja össze Nyíregyházát és Szatmárnémetit
Nyírmeggyes, 2023. augusztus 30., szerda (MTI) - A kabinet tervei szerint 2026 végére, a román kormánnyal történő együttműködés segítségével, autópálya …