Pontosan 30 éve, 1994. június 12-én szállt fel először a Boeing 777-es prototípusa, a 27116-os gyári számú gép.
A modern kéthajtóműves repülőgépet a kiöregedő háromhajtóműves modellek leváltására, valamint a 747-400-as és a 767-300-as közötti kapacitásűr kitöltésére tervezték. Ez volt az első Boeing típus, amelynek tervezését teljes mértékben számítógépekkel végezték a hagyományos papíralapú módszer helyett. A 777-es úttörő volt abban is, hogy elsőként kapott 180 perces ETOPS-engedélyt, ami lehetővé tette, hogy légitársaságok nagyobb távolságot tegyenek meg kitérő repterek nélkül, rövidebb útvonalakon repülve tengerek, óceánok és lakatlan területek felett.
A prototípus hat évig szolgált tesztelési és reprezentációs célokra a Boeingnél, és mindhárom elérhető hajtóműtípust (Pratt & Whitney, GE, Rolls-Royce) kipróbálták rajta. 2000-ben a Cathay Pacific flottájába került, ahol tizennyolc évig szolgált, mielőtt az arizonai Pima Air & Space Múzeumba helyezték. A típus első légitársasági felhasználója, a United Airlines 1995 májusában vette át az első példányt.
Az N777UA lajstromjelű, Pratt & Whitney-hajtóművel felszerelt Boeing 777-222 (a 7. legyártott példány) ma is aktív tagja a United flottának. Első menetrend szerinti járatát 1995. június 7-én teljesítette Washington-Dulles és London-Heathrow között.
A Boeing nagy sikert aratott a 777-essel, eddig mintegy 1600 példányt adtak át, és több mint 2000 példányra van megrendelésük. A 777-es az átadott példányok számában már meghaladta az azóta megszűnt 747-est, az Egek Királynőjét. A 200-as alapváltozatot követte a megnövelt hatótávú -200ER és a hosszított törzsű -300-as. Ezután jöttek a General Electric hajtóművekkel szerelt újabb verziók: az ultra hosszú hatótávú, de keveset eladott -200LR, a népszerű, hosszabb törzsű -300ER, és a 200-as törzsön alapuló, de a -300ER szárnyaival és megerősített futóműveivel felszerelt áruszállító 777 Freighter.
A Boeing már dolgozik a 777-es új, modernizált változatán, a 777X-en, amely új generációs hajtóművekkel és megnövelt fesztávolságú, felhajtható kompozit szárnyakkal rendelkezik, de a forgalomba állítása több éve késik.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …