Kolozsvár, 2023. május 25., csütörtök (MTI) – Aláírta a kolozsvári metróvonal tervezési és kivitelezési szerződését a város önkormányzata a török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada cégek alkotta konzorcium képviselőivel csütörtökön, a kolozsvári városháza üvegtermében. Az eseményen a román kormány több képviselője, Nicolae Ciuca kormányfő, Lucian Bode belügyminiszter és Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter is jelen volt, a beruházás finanszírozását ugyanis jórészt az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében biztosítják. Nicolae Ciuca a kolozsvári metróvonal tervét az elmúlt 30 év legnagyobb értékű és jelentőségű beruházásának nevezte az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Kolozsvár európai szinten is jegyzett város, és önkormányzatát követendő példaként állította a többi romániai önkormányzat elé. Emil Boc kolozsvári polgármester közölte, hogy a metróépítés kétmilliárd eurós beruházást feltételez, a tervezési folyamat fél évet vesz igénybe, utána elkezdődhet az építkezés. Emlékeztetett, hogy a PNRR előírásai szerint 2026. július 31-éig el kell készülnie az első kilenc megállónak, még ha nem is közlekedik köztük szerelvény. Hozzátette, hogy a projekt 2031-ig folytatódik, amikorra meg kell épülnie mind a 19 megállónak és műkőképesnek is kell lennie. Az addig tartó több éves építési időszakra, amely a belvárost is érinti, külön közlekedési tervet dolgoznak ki – jelezte Boc, a város jelenleg is nehézkes forgalmára utalva. A török Gülermak, a francia Alstom és a román Arcada alkotta konzorcium képviselői elmondták, hogy Dubajban már építettek metrót, és készek Kolozsváron is ugyanolyan minőségű munkát végezni. A konzorcium áfa nélkül 9,059 milliárd lejből (694 milliárd forint) tervezi és építi a kolozsvári metróvonalat. Erre tavaly márciusban írták ki a közbeszerzést, de a határidőt többször is ki kellett tolni, majd az építőanyagok drágulása miatt a pénzügyi feltételeket is módosítani kellett. A beruházás megrendelői azt követően voltak kénytelenek emelni a költségkeretet, hogy több, a területen nagy tapasztalattal rendelkező cég jelezte: az eredeti összegből nem valósítható meg a beruházás. A kolozsvári képviselőtestület által 2021. november végén elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a metróvonal 21 kilométer hosszú lesz, és a főteret is érintve kelet-nyugat irányba szeli át a várost és az agglomerációt. Kolozsváron 14,7 kilométeren és a várostól nyugatra fekvő, mintegy negyvenezer lakost számláló Szászfenes területén 6,3 kilométeren halad. A metróvonalon 19 megálló épül. Ezek között másfél percenként járnak majd a háromvagonos szerelvények, amelyek óránként 21 600 személyt képesek elszállítani. A megvalósíthatósági tanulmányban szereplő adatok szerint a projektet a nagy infrastrukturális beruházások program, a szállítási operatív program és az országos helyreállítási terv révén európai uniós forrásokból, a szállításügyi tárcától származó kormányzati forrásokból, illetve Szászfenes és Kolozsvár önkormányzatának a saját forrásaiból finanszírozzák. Az Alstom csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben ismertette: a projektben a rendszerintegrációért, a biztosítóberendezésekért és a távközlésért, valamint az áramellátásért, a pályamunkáért, a peronajtókért, a biztonsági és vezérlőközpontért, továbbá a kiberbiztonsági rendszer beszereléséért lesz felelős. Részesedése a teljes projektből mintegy 400 millió euró. A közleményben kiemelik: az Alstom kulcsrakész metrórendszere vezető nélküli üzemet tesz lehetővé, a nagy kapacitású szolgáltatást támogató Urbalis CBTC (communications-based train control) technológiával, integrált irányítóközponttal, valamint a legmodernebb kiberbiztonsági felülettel rendelkezik. Románia első teljesen automatizált metróvonala energiahatékony módon üzemel majd, ezzel jelentősen hozzá fog járulni a zöld mobilitáshoz Kolozsvár egész területén.
More from ELŐVÁROS
BKK: ötven új autóbusz áll forgalomba a fővárosban
Budapest, 2023. június 1., csütörtök (MTI) - Újabb 25 szóló és 25 csuklós autóbusz áll forgalomba csütörtöktől - közölte a …
BKK: idén már ezernél több Mobi-pont lesz elérhető
Budapest, 2023. június 1., csütörtök (MTI) - A tervek szerint idén újabb ötszáz Mobi-pontot hoznak létre, így már több mint …
BKK: júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz
Budapest, 2023. június 1., csütörtök (MTI) - A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz …