Két éven belül immár másodszor nyerte el a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az Európa legjobb repülőterének járó díjat a 15-25 millió utast fogadó repülőterek kategóriájában. A rangos elismerést a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) ítélte oda, amely a légiközlekedési iparág egyik legmeghatározóbb szervezete, és döntése az utasok közvetlen visszajelzésein alapul.
A 75. születésnapját ünneplő budapesti repülőtér 2022 után ismét az utasok kedvence lett, így Helsinkivel és Alicantéval közösen érdemelte ki a díjat.
Justin Erbacci, az ACI World főigazgatója gratulációját fejezte ki a repülőtér teljes csapatának a kiemelkedő eredményhez. Kiemelte, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér az egyik legjobb utasélményt biztosító repülőtér világszinten, és arra biztatta az üzemeltetőket, hogy továbbra is törekedjenek a szolgáltatások fejlesztésére.
Francois Berisot, a repülőtér vezérigazgatója elmondta, hogy hatalmas megtiszteltetés és büszkeség számukra ez az elismerés, hiszen az utasok visszajelzései a legfontosabb mércét jelentik számukra. Hangsúlyozta, hogy ez a díj annak a kemény munkának az eredménye, amelyet nap mint nap az utasok elégedettségéért végeznek.
A budapesti repülőtér minden évben részt vesz a nemzetközi utaselégedettségi felmérésben (Airport Service Quality, ASQ), amely során az utasok 37 különböző szempont alapján értékelik a szolgáltatásokat. A tavalyi eredmények szerint az általános elégedettségi szint minden negyedévben meghaladta az 5-ös skálán a 4-es értéket. Az egyik legjobbra értékelt tényező a biztonsági ellenőrzés gyorsasága és hatékonysága volt, valamint a személyzet udvariassága és a terminálokon való könnyű tájékozódás is kiemelkedően jól szerepelt.
A felmérést a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa az Amadeus utazástechnológiai vállalat támogatásával végezte. A program keretében a világ 400 repülőterén kérdezték az utasokat még a tartózkodásuk alatt, hogy minél pontosabb képet kapjanak az utasélményről és a szolgáltatások minőségéről.
More from REPÜLÉS
Rekordméretű flottabővítésre készül a WestJet
A kanadai WestJet történetének legnagyobb megrendelését jelentette be: összesen 67 új Boeing repülőgéppel bővíti flottáját. A szerződés 60 darab 737-10-es és …
WizzAir Kassa és Pozsony között
Hat év szünet után ismét lesz közvetlen belföldi légi járat Pozsony és Kassa között, miután a Wizz Air nyerte a …
Nevet és arculatot kell váltania az Aeroitalia légitársaságnak
Bírósági döntés kötelezi az olasz Aeroitaliát arra, hogy legkésőbb 2026. január 1-ig megváltoztassa nevét, logóját, repülőgépeinek festését és weboldalának címét. …