Versek a peronon címmel különleges programmal ünnepli április 11-ét, a magyar költészet napját a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az Építési és Közlekedési Minisztériummal és a MÁV Zrt.-vel együttműködésben – közölte a KIM kedden az MTI-vel.
A magyar irodalom számos nagyságának jubileuma – így Jókai Mór író születésének idei 200. évfordulója, József Attila születésének 120. évfordulója, Márai Sándor születésének 125. évfordulója, Szabó Lőrinc születésének 125. évfordulója és Nagy László születésének 100. évfordulója – alkalmából a felsorolt művészek alkotásaiból szóló válogatás hangzik fel a hangosbemondókból országszerte a MÁV, a Volán és a HÉV állomásain – írták a közleményben.
Kiemelték, hogy a program során összesen csaknem 70 állomáson mintegy 300 alkalommal hangzanak el a versek.
Hozzátették, hogy április 11-én reggel 10 óra 8 perckor a Nyugati Pályaudvarról „Versvonat” is indul, ahol az utasok nemcsak olvashatnak, de – a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeinek tolmácsolásában – élőben is hallgathatnak majd verseket.
A szervezők ezzel irodalmi nagyjaink életművére szeretnék újra ráirányítani a figyelmet, illetve céljuk az is, hogy a költészetet közel hozzák az emberekhez és a hétköznapokhoz – mutattak rá a közleményben.
A költészet napja alkalmából szervezett program a Kulturális és Innovációs Minisztérium Jókai 200 programsorozatának részeként valósul meg.
More from VASÚT
Új MÁV+ app funkció: bérlet widget
Az új MÁV+ app funkcióról, a bérlet widgetről írt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója vasárnapi Facebook-bejegyzésében. "Nincs keresgélés, nincs kód. Csak …
Egyedi újdonságok, közös projektek és előnyös szerződések a legnagyobb vasúi kiállításon
Oroszország kulturális fővárosa négy napra a vasúti közlekedés üzleti központjává alakult. Szentpétervár immár második alkalommal adott otthont a 1520-as térség …
MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé
Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek …