Pályafelújításokkal készül a balatoni főszezonra a MÁV, ezért erre a hétre időzítették a vágányzárat Székesfehérvár és Lepsény között – közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a közösségi oldalán.
Hegyi Zsolt a Facebook-oldalára feltöltött videóban elmondta: a vágányzár a Budapestről a déli partra utazókat érinti, ugyanakkor az északi parton az előszezoni menetrendnek köszönhetően folyamatosan és a múlt hetihez képest kétszer annyi férőhellyel közlekednek a vonatok.
Felhívta a figyelmet a MÁV új mentesítő vonatára, a Keresztespók InterRégió járatra, amely vasárnap délután közlekedik Balatonfüredtől Budapestre, és amelynek indulási időpontját az utasok szavazáson határozták meg – tette hozzá.
Hegyi Zsolt jelezte: rendkívüli megoldásokkal készülnek a kerékpáros forgalom kiszolgálására is, például a Vízipók InterRégió vonaton nagy kapacitású kerékpáros kocsit biztosít a vasúttársaság. Hozzátette, hogy Lepsény és Kiscséripuszta között a vonatpótlóbusz mellett kerékpárszállító pótlóbusz is közlekedik.
Hegyi Zsolt arra kérte a Balaton irányába utazókat, hogy ezen a hétvégén mindenképpen tájékozódjanak utazás előtt.
A MÁV honlapján részletes információkat közölnek a most zajló pályakarbantartásokról és járatváltozásokról. A nyári előkészületek részeként Székesfehérvár és Lepsény, valamint Kiscséripuszta és Lepsény között május 12-től 20-ig módosult a menetrend és pótlóbuszokkal biztosítják az utazást, emiatt hosszabb az eljutási idő.
A vasúttársaság erős hétvégi utasforgalommal számol, az ideiglenes korlátozások miatt javasolja elővételben megvásárolni a menetjegyeket, helyjegyeket.
More from VASÚT
Új MÁV+ app funkció: bérlet widget
Az új MÁV+ app funkcióról, a bérlet widgetről írt Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója vasárnapi Facebook-bejegyzésében. "Nincs keresgélés, nincs kód. Csak …
Egyedi újdonságok, közös projektek és előnyös szerződések a legnagyobb vasúi kiállításon
Oroszország kulturális fővárosa négy napra a vasúti közlekedés üzleti központjává alakult. Szentpétervár immár második alkalommal adott otthont a 1520-as térség …
MÁV: az utószezonban is sűrűbben indulnak a vonatok a Balaton felé
Továbbra is megnövelt kapacitással és többletszolgáltatásokkal készül a MÁV-csoport szeptember 1-je és 21-e között a balatoni utószezonra. Az utószezoni menetrendnek …