A Siemens által szállított valamennyi magyarországi sorompón karbantartási és üzemeltetési auditot végez a cég, amely a jövő hét közepéig tart – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtökön.
Kiemelte: múlt szombaton két sorompó is elromlott a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon, emiatt aznap egy óránál is nagyobb késések keletkeztek, ami a Budapestről a Balatonra utazó közel tízezer ember közlekedését nehezítette.
Hozzátette: ezeket a sorompókat korábban a Siemens szállította, ezért csütörtökön egyeztettek a Siemens magyarországi vezetőivel.
Elmondta, a Siemens egy teljes körű karbantartási és üzemeltetési audit végrehajtását vállalta minden olyan sorompón, amelyet Magyarországra ők szállítottak.
Nem csak ezen a kettőn, és nem csak a balatoni vonalon, hanem országszerte az összes vonalon. A vizsgálat a következő hét közepére készül el.
„Ahogy ez elkészült, közösen döntünk arról, hogy milyen azonnali beavatkozások szükségesek bármelyik sorompóban, és arról is, hogy a jövőben hogyan fogunk úgy együttműködni, hogy ezek a hibák a lehető legnagyobb mértékben megelőzhetők legyenek, és ne pedig 12 órán keresztül kelljen a balatoni csúcsforgalomban szombaton sorompót javítani” – fogalmazott a videóban.
More from VASÚT
Kína vasúthálózata új egynapos utasrekordot döntött május elsején
SANGHAJ, május 2. (Reuters) – A China State Railway Group adatai szerint Kína vasúthálózata május 1-jén 24,8 millió utast szállított, …
A 2026-os évben a megszokottnál előbb, már a május elsejei hosszú hétvégén életbe lép a MÁV-csoport a balatoni előszezoni menetrendje, de a ballagások idejére, valamint a jövő héten kezdődő érettségikre is kiemelt figyelmet fordít a közlekedési társaság.
Már a most következő ünnepi hétvégén több járattal tesszük elérhetővé a balatoni régiót Budapestről és számos dunántúli nagyvárosból, míg a tópart …
A Kraszna IC Nyíradonyig közlekedett
2026. április 28. kedd A Mátészalkáról Debrecenbe 5:07-kor elindult Kraszna InterCity (IC 639) meghibásodott Nyíradonyban. Onnan az utasai 6:27-kor továbbinduló személyvonattal (6339) …