Felújítják a Baglyasi utat Salgótarjánban a baglyasaljai városrészben; a beruházás 200 millió forintos európai uniós támogatásból készül el, és magában foglalja az elavult ivóvízvezeték rekonstrukcióját is – tájékoztatta a megyei jogú város polgármesteri hivatalának pályázati referense az MTI-t.
A város vissza nem térítendő támogatásként nyerte el a 200 millió forintot a TOP Plusz pályázaton – írta a közleményben Malina Tamás.
Közölte: az önkormányzati tulajdonú közút korszerűsítésével és felújításával javítják a közlekedésbiztonságot, az autós, a gyalogos és a közösségi közlekedés körülményeit, minőségét is.
Közvetett célnak nevezte, hogy a felújított útvonalon megközelíthető gazdasági területek jobb elérhetőségével elősegítsék a már meglévő gazdasági területek fejlődését, vállalkozások betelepülését, és közvetett módon a foglalkoztatás növelését.
Mint ismertette, a kétirányú, két forgalmi sávos, kiemelt szegéllyel határolt, egyoldali járdával rendelkező Baglyasi utat teljes, 385 méteres hosszában újítják fel. A felújítás során keresztezik a Tarján patak hídját, valamint a Rákóczi úti csatlakozást is érintik.
Az út vonalvezetésén, kialakításán nem történik változtatás. Az út teljes szélességében új aszfaltburkolatot kap, ahol szükséges, ott megvalósul a pályaszerkezet cseréje, továbbá a kiemelt szegélyek és a járdák felújítása is. Az útszakaszon két autóbuszöböl található, ezek bazaltbeton burkolattal újulnak meg.
A referens hozzátette: a beruházás magában foglalja az elavult ivóvízvezeték rekonstrukcióját is, úgy a szolgáltatásbiztonság, mint annak érdekében, hogy elkerülhetők, megelőzhetők legyenek a csőtörések miatti burkolatbontások.
A projekt fizikai befejezésének tervezett napja július 30-a.
More from MTI
Elindult Győrben az új Audi Q3 sorozatgyártása
Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében csütörtökön elindították a harmadik generációs Audi Q3 modell sorozatgyártását az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában. Az ünnepségen …
EM: júniusban újra megdőlt a tisztán elektromos gépkocsik forgalomba helyezési rekordja
Az elmúlt hónapban 2929 klímabarát jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legjobb havi adata - olvasható az Energiaügyi Minisztérium …
Áram nélkül maradt pénteken délelőtt Csehország jelentős része
Áram nélkül maradt péntek délelőtt és kora délután Csehország jelentős része - közölte az országos villamos hálózatot felügyelő vállalat (CEPS). Az …