Hosszú évtizedek után ismét létrejött a közvetlen vasúti összeköttetés Budapest, valamint a kárpátaljai Beregszász és Ungvár között, ami jól mutatja, hogy a feszültségek dacára folyamatos az együttműködés a magyar és az ukrán hatóságok között – közölte a tárca tájékoztatása szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Csapon.
A miniszterhelyettes arról számolt be, hogy Kárpátalját rákapcsolták az európai vasúti hálózatra azáltal, hogy mostantól közvetlen járattal lehet eljutni Ungvárról Budapestre és azon keresztül Bécsbe, illetve Beregszászról is elindul a vasúti összeköttetés Budapest irányába, amire hosszú évtizedek óta nem volt példa.
Rámutatott, hogy az elmúlt száz év szétszakította a magyarságot infrastrukturálisan is, hiszen a szovjet oldalon megépült az európai szabvánnyal nem kompatibilis széles nyomtáv, most azonban az ukrán fél Csaptól Ungvárig kiépítette a normál nyomtávot, így zavartalanul lehet e szakaszon vasúton közlekedni.
„Munkács és Budapest között már korábban, egy éve Kijev és Budapest között, a mai nappal pedig Ungvár és Beregszász, illetve Budapest között indul meg a vasúti összeköttetés”
– jelentette be.
„Ez hatalmas előrelépés Kárpátalja egésze és különösen a kárpátaljai magyarok számára” – emelte ki.
Magyar Levente aláhúzta, hogy a két ország között fennálló politikai feszültségek, ellentétek, éles viták mellett is folyamatos a párbeszéd és az együttműködés annak az érdekében, hogy a közös határszakasz minél könnyebben és minél több ponton átjárható legyen.
„Ez mindkét ország, mindkét nemzetgazdaság, de elsősorban is a határrégióban élő sok százezer ember érdeke” – mondta. Majd példaként említette, hogy az elmúlt év folyamán megnyílt egy új határátkelő, továbbá létrejött a közvetlen vasúti összeköttetés a két főváros között.
„Ugye a politikai kapcsolataink olyanok, amilyenek. Egy csomó kérdés terheli ezeket, azonban a magyar kormány mindig is támogatta azon együttműködési formákat, amelyek a mindennapi életét könnyítik meg azoknak, akik a határ mentén laknak, vagy a két országban bárhol” – jelentette ki.
„Ha az emberek könnyebben, zavartalanul tudnak egymáshoz eljutni, akkor az megkönnyíti az életet és alulról oldja a politikai feszültséget is, ami kialakult a két ország között. Azt gondolom, hogy ha ilyen lépésekkel tudunk előrehaladni, (…) akkor ez előbb-utóbb elvezet a politikai kapcsolatok javulásához is a két ország között, amihez persze sok minden kell még, de ez egy fontos feltétel” – tette hozzá.
Az államtitkár végezetül hangsúlyozta, hogy az infrastruktúra-fejlesztés mellett Magyarország folytatja kiterjedt humanitárius segítségnyújtási programját is Ukrajna-szerte.
„Ennek jegyében most Ungváron, Kárpátalja fővárosában újult meg egy sportkollégium, amely olyan középiskolás fiatalokat fogad, akik kénytelenek voltak elhagyni a szülőföldjüket Belső vagy Kelet-Ukrajnában, és itt Kárpátalján keresni menedéket a sportban és abban a biztonságban, amit ez a megye a néhány héttel ezelőtti bombázások ellenére a mai napig magáénak tud” – közölte.
„Magyarország és a magyar nép a háború sújtotta Ukrajnát és a háború borzalmait elszenvedő ukrán népet humanitárius segítségnyújtás formájában támogatja a háború első napjától, és fogja mindaddig, amíg arra szükség lesz”
– összegzett.
Magyar Levente a látogatása során többek között Olekszandr Miscsenko ukrán külügyminiszter-helyettessel, Viktor Mikitával, az elnöki hivatal helyettes vezetőjével, Miroszláv Zoltánovics Bileckijjel, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás vezetőjével és Román Szárájjal, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnökével is egyeztetett.
More from VASÚT
Kína vasúthálózata új egynapos utasrekordot döntött május elsején
SANGHAJ, május 2. (Reuters) – A China State Railway Group adatai szerint Kína vasúthálózata május 1-jén 24,8 millió utast szállított, …
A 2026-os évben a megszokottnál előbb, már a május elsejei hosszú hétvégén életbe lép a MÁV-csoport a balatoni előszezoni menetrendje, de a ballagások idejére, valamint a jövő héten kezdődő érettségikre is kiemelt figyelmet fordít a közlekedési társaság.
Már a most következő ünnepi hétvégén több járattal tesszük elérhetővé a balatoni régiót Budapestről és számos dunántúli nagyvárosból, míg a tópart …
A Kraszna IC Nyíradonyig közlekedett
2026. április 28. kedd A Mátészalkáról Debrecenbe 5:07-kor elindult Kraszna InterCity (IC 639) meghibásodott Nyíradonyban. Onnan az utasai 6:27-kor továbbinduló személyvonattal (6339) …