Módosul november 3-tól, hétfőtől- az eddigi tapasztalatokat, megváltozott utazási szokásokat figyelembe véve – a MÁVbuszok közlekedési rendje a Székesfehérvár-Veszprém-Szombathely vonalon – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
A közlemény szerint a vonatok közlekedése nem változik.
„A szombathelyi Bakony InterCityk gyorsjáratú, átemelő pótlóbuszai a Székesfehérvár-Devecser viszonylat helyett rövidebb útvonalon, csak Veszprém és Devecser között közlekednek. A Göcsej InterCityk és sebesvonatok pótlóbusza továbbra is az eddig megszokott menetrend szerint közlekedik” – írták.
Azt is tudatták, hogy a Budapest-Székesfehérvár-Zalaegerszeg között utazóknak újfajta, gyorsabb eljutási lehetőséggel készül a MÁV-csoport: első körben pénteken és vasárnap délután a Balaton InterCity vonatokhoz csatlakozva Balatonszentgyörgy és Zalaegerszeg között gyorsjáratú MÁVbuszok szállítják az utasokat.
A vasútvonal a GYSEV üzemeltetésében van, a pálya helyreállításhoz ugyanakkor külső, vállalkozói kapacitások bevonása is szükséges, amihez közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Ezt a MÁV-csoport bonyolítja le – közölték.
Az eljárás folyamatban van, ugyanakkor annak előrehaladását lassíthatja, hogy az egyik pályázó a Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadta eljárást, így a vonalszakasz várhatóan később készülhet el, mint ahogy az a pályaműködtető GYSEV Zrt. és a MÁV-csoport eredeti terveiben szerepelt – tájékoztattak.
Abban nincs változás, hogy a nyertes vállalkozónak a szerződéskötést követően csaknem 4 hónapja lesz a pálya forgalomba helyezésére. A vasúti személyforgalom újraindulása – a közbeszerzési eljárással kapcsolatos jogi vitát is figyelembe véve – 2026 első felében várható
– olvasható a közleményben.
Felhívták a figyelmet arra, hogy az állomásokon, online felületeiken közzétett hirdetmények fejléce december 13-i dátumot jelöl, ez azonban nem a munkálatok határidejét jelöli, hanem a menetrendváltás előtti utolsó napot.
„A 2025/2026-os menetrendhez igazodó vágányzári hirdetmények – a módosítások érvénytartamával – várhatóan még novemberben kikerülnek az utastájékoztatási felületekre” – közölték.
More from VASÚT
Műszaki hiba miatt leállították a Eurostar szuperexpresszeket
Műszaki hiba miatt több órára leállították kedden a Eurostar szuperexpresszek és a járműszállító Le Shuttle szerelvények közlekedését a Nagy-Britanniát Franciaországgal …
Hegyi Zsolt: akadálymentes peron épül a Keleti pályaudvaron
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán hétfőn. A Mávinform tájékoztatása …
Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll - mondta Lázár …