Nemrég hozták nyilvánosságra, hogy eredménytelen lett a Balatonfüred-Tapolca vonalszakasz villamosításának tervezésére kiírt tender, ami hosszú időre a süllyesztőbe helyezheti a fejlesztést. Nagyobb baj, hogy egy nyilvánosságra került belső közlemény arról szól, hogy a nyári menetrenddel mégsem indul be Szabadbattyán és Balatonfüred között a villamos vontatás.
Ez azt jelenti, hogy a feszültség alá helyezett és csaknem elkészült drót alatt is egész szezonban dízelmozdonyok és dízel motorvonatok fognak közlekedni. Hogy honnan lesz erre jármű, az korábbi cikkünk fényében elég sok kérdést fölvet. Eleve évek óta gondot okoz ez, idén pedig a fenntartás nagyon optimista volt a megmentő villamos mozdonyok miatt. Vélhetően idén is a szokásos mozdonyok gyors gatyábarázására fog lélegzetvételnyi levegőt adni a két Retró-hétvége és nosztalgia-járművei.

Mi a probléma?
Mivel már elindultak a próbamenetek, és a közlemény szerint egy csatolt FLIRT vagy egy V43-as villanymozdony mindig lehet majd a frissen villamosított szakaszon, a felsővezetéki rendszer nyilván üzemképes. Ugyanakkor a környező infrastruktúrával lehetnek gondok; a sok fakivágás mellett vezetékek áthelyezésére, kerítések leföldelésére vagy átépítésére is szükség lehet. A mozdonyok a pályamenti berendezéseknek és civil elektronikának is okozhatnak zavarokat, amely zavarok ereje a felvett áramerősséggel nyilván szintén nőne.
További probléma, hogy a csak félhosszban megépült felsővezetéket nem kísérte pályafelújítás. Így viszont nem lehet értelmes menetrendet tervezni, Balatonfüredig is alig gyorsulnak a vonatok, míg Tapolcáig úgy lesznek konkrétan két perccel lassabbak, hogy több megállót (többek között Szepezdfürdőt és Badacsonyörst) ki is vettek a menetrendjükből.
Mindez csak azt mutatja meg, hogy a VEKE által forszírozott beruházás előkészítése bőven hagy kívánnivalót maga után. Ennek fényében üdvözlendő, hogy a Budapesti Elővárosi Stratégia már évek óta érlelődik, alakul – nem véletlen, hogy a szakértők a részletekről tesznek föl a BFK-nak kérdéseket, és nem az egész beruházást egészében utasítják el, amint az a 29-es vonal esetében megtörtént.
You might also like
More from ELŐVÁROS
Energiaügyi Minisztérium: 3000 elektromos gépkocsira fizettek ki támogatást a vállalati programban
A céges járműflották zöldítését ösztönző pályázaton több mint 2700 nyertesnek utaltak már járművenként átlagosan 3,9 millió forint vissza nem térítendő …
BKV: az M2-es metróvonal egy szakaszán továbbra is pótlóbusszal lehet utazni
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is pótlóbuszokkal lehet utazni az M2-es metró vonalán, mert …
BKK: folyamatosan érkeznek az új CAF-villamosok Budapestre
Megérkezett a legújabb CAF-villamos Spanyolországból a magyar fővárosba kedd hajnalban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Kiemelték, tavaly …
1 Comment
[…] A beszerzésükkori rövidlátásra jellemző, hogy erősebb, olcsóbban üzemeltethető és nem is túl idős villanymozdonyokat váltottak ki velük. Ugyanakkor az elektro-dízel mozdonyok tökéletesek lennének a Balaton északi partjára. […]