Budapest, 2021. június 15., kedd (MTI) – A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren májusban 88 827 utas volt, ami csaknem négyszerese a koronavírus-járvány miatt nagymértékben visszaeső, 2020. májusinak, 2021 áprilisához képest 37 százalékkal nőtt a személyforgalom – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Kiemelték, az utazási korlátozások feloldásával egy időben a Budapest Airport folyamatosan bővíti járatkínálatát, a nyaralni indulók 89 úti célból választhatnak. Egyebek mellett 11 görög városba, illetve szigetre juthatnak el közvetlen járattal, ez rekordnak számít, hiszen még a járvány előtt sem volt ilyen széles görögországi kínálat. Törökország, Ciprus és Horvátország is újra a célállomások között szerepel – írták.
A Budapest Airport cargo forgalma a 2020-as év végi rekord negyedév után 2021 első három hónapja újabb csúcsot ért el, a növekvő tendencia pedig a következő hónapokban is folytatódott. A Budapest Airport az idén május végéig 71 566 tonna légiárut kezelt, 32,8 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, és 30,2 százalékkal többet, mint a koronavírus-járvány elterjedését megelőző, 2019-es évben – tájékoztatott a társaság.
More from REPÜLÉS
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …
Balesetet szenvedett az Aerosucre légitársaság egyik Boeing 727-200F típusú áruszállító repülőgépe Kolumbiában.
A HK-5216 lajstromjelű repülőgép pilótái a bal oldali főfutómű rendellenes működése miatt a visszafordulás mellett döntöttek. A személyzet mintegy 70 …