Budapest, 2022. január 13., csütörtök (MTI) – Hétfőn és kedden folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közös akciója, amelyben a buszsávok használatát ellenőrzik. Az ellenőrzés során a rendőrök az autóbuszsáv jogosulatlan használata miatt 60, buszöbölben való megállás miatt 3 helyszíni bírságot szabtak ki, egy sofőrt pedig, akinek az autója is ki volt vonva a forgalomból, feljelentettek.
A BKK csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy egyéb jogsértések miatt az egyenruhások 14 további esetben szabtak ki helyszíni bírságot, és 2 feljelentést tettek.
Kifejtették: voltak, akik átlépték a záróvonalat, kézben tartott mobiltelefont használtak, lejárt okmánnyal közlekedtek, és olyan is volt, aki kerékpársávon állt me, vagy nem adott elsőbbséget a gyalogosnak a zebra előtt. Három sofőr közigazgatási bírságot kapott, amiért piroson hajtott át. Egy embert egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt elfogtak, két másikat pedig engedély nélküli vezetés miatt előállítottak.
More from Egyéb kategória
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel …
Hegyi Zsolt: a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal
A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal, mint korábban - írta Hegyi Zsolt, …
Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé …