Oroszlány, 2022. február 18., péntek (MTI) – Tíz darab elektromos hajtású riksát adtak át az Oroszlányi Bányász Klubnak, a járművek beszerzését húszmillió forinttal támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium – ismertette a pénteki átadáson Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
A kormányszóvivő hozzátette, a Magyarországon elsőként forgalomba állított, három ember szállítására alkalmas eszközök az élénkülő turizmus kihasználásának jó példáját jelentik, egyúttal közösségszervező erővel is bírnak.
Szentkirályi Alexandra kiemelte, a kormány célja, hogy az ország miden szegletét bekapcsolják a turizmus vérkeringésébe és szólt arról, hogy a több tízezer családnak megélhetést nyújtó szektor minden idők legsikeresebb nyarát zárta 2021-ben.
Czunyiné Bertalan Judit, a Komárom-Esztergom megyei 3-as választókerület fideszes országgyűlésiképviselő-jelöltje elmondta, a térségben számos olyan beruházás fejeződött be, mely a kerékpáros turisták számára vonzerőt jelent.
Elkészült az Oroszlány és Tatabánya közötti kerékpárút, megújult a tatai Eszterházy-kastély, hamarosan átadják a majki kamalduli remeteséget és a felújított Oroszlányi Bányászati Múzeumot.
Az elektromos hajtású és lábbal is hajtható riksákat az Oroszlányi Bányász Klubtól lehet bérelni, illetve a klub tagjai vállalják, hogy az eszközökkel idősek kirándulásához nyújtanak segítséget.
More from Egyéb kategória
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel …
Hegyi Zsolt: a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal
A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal, mint korábban - írta Hegyi Zsolt, …
Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé …