Budapest, 2023. január 12., csütörtök (MTI) – Már 63 ezernél több gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal Magyarországon, több mint felük tisztán elektromos személyautó. A 2022-es növekedés kis híján 21 ezer darabos, a világoszöld hatósági jelzéssel felszerelt járművek harmada tehát tavaly állt forgalomba – írta csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium. A zöld rendszámos gépkocsikból 2022 végén 63 597 darabot, 2020 elejéhez képest három és félszer, a kizárólag elektromos hajtásúakból pedig négy és félszer többet tartottak nyilván az országban. A tavalyi esztendő a leginkább környezetkímélő hajtású járművek jelentős előretörését hozta magával a hibridek rovására. Tisztán elektromos gépkocsikból tavalyelőtt még kevesebb mint ötezret, 2022-ben ezzel szemben több mint 13 ezret helyeztek forgalomba. Az adott évben munkába álló összes zöld rendszámos járműnek 2021-ben még kevesebb mint harmadát, tavaly már közel kétharmadát hajtotta kizárólag elektromos motor – részletezte a minisztérium. Hozzátették, a tiszta és csendes járművek között az év végével túllépte a kétezret a teherautók, a háromszázat közelíti a motorkerékpárok száma. A kormány a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben több intézkedéssel támogatja a jelentős károsanyag-kibocsátó közúti közlekedés zöldítését. A Zöld Busz Programban biztosított állami ösztönzőknek is köszönhetően már majdnem másfélszáz busz szolgálja az utasok kényelmét főként a nagyvárosok tömegközlekedésében. A program folytatására és továbbfejlesztésére részben a magyar kibocsátás-csökkentésből származó, Németországnak értékesített kvótatöbblet biztosít fedezetet – írták. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) támogatásával a nemzetközi hálózatba illeszkedő új elemekkel gyarapodik a hazai alternatív töltőinfrastruktúra is – emelte ki az EM. Az országos lefedettséget biztosító beruházásoknak köszönhetően bátrabban indulhatnak útnak a járművezetők, így még népszerűbbé, keresettebbé válhatnak az elektromos autók és tehergépkocsik. A kiszámíthatóbb és kényelmesebb klímabarát mobilitás révén csökken a levegőszennyezés és zajterhelés a hazai településeken – hangsúlyozták. Magyarország nemcsak felhasználóként veszi ki a részét a járműipar zöld fordulatából, miután Németország mellett európai akkumulátorgyártó központtá is válik, a világszínvonalú ZalaZONE tesztpálya révén pedig az ágazati kutatás-fejlesztésben is kimagasló képességekkel bír – áll a közleményben.
More from ELŐVÁROS
Balesetezett a dubaji villamos
Újraindult a Dubai Tram forgalma a Jumeirah Beach Residence (JBR) 1 és 2 megállók között, miután a közlekedést mintegy egy …
Alakul az új dubaji metró
A dubaji közlekedési hatóság (RTA) ismertette a Dubai Metro új, Blue Line nevű vonalának főbb műszaki jellemzőit és állomásstruktúráját. Az …
TMH befejezte a minszki metrókocsik leszállítását a 2025-ös szerződés alapján
A Transmashholding (TMH) lezárta a metrókocsik szállítását a Minszki Metropoliten számára a 2025-ös szerződés szerint. A Metrovagonmas (Metróvagonmas, a TMH …