Budapest, 2022. július 22., péntek (MTI) – A BKV a rendelkezésére álló eszközökkel igyekszik a kánikula hatásait mérsékelni, ugyanakkor arra kéri az utasokat, hogy a hőséget, a 40 fok fölötti várható hőmérsékletet figyelembe véve tervezzék meg hétvégi utazásaikat.
A társaság pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a lehetőségeikhez mérten igyekeznek elviselhetőbbé tenni az utazási és munkakörülményeket a szélsőségesbe hajló időjárási körülmények között is.
Kiemelték, hogy szabadtéren, a megállókban erős napsütésnek lehetnek az utasok kitéve, ezért fontos a megfelelő napvédelem (sapka, napvédő krém). A nem klimatizált járművekben extrém forróság lehet, ezért a BKV Zrt. azt javasolja, hogy minden utasnál legyen megfelelő mennyiségű ivóvíz. Kérik továbbá, hogy az utasok különösen figyeljenek a gyermekekre és az idősebbekre.
A közlemény szerint a nyári kánikulában kiemelten figyelnek a járművek klímaberendezésének üzemképességére, emellett locsolással folyamatosan hűtik a nagypaneles vágányokat.
Kitértek arra is: a járművezetőknek lehetővé tették a könnyített, nyárias formaruha viselését, amelynek nem kötelező eleme a kendő, nyakkendő, és bermudanadrág hordása megengedett – olvasható a közleményben.
More from ELŐVÁROS
Csütörtökön megkezdődik a nagykörúti villamosvonal felújításának második üteme
Csütörtökön indul a fővárosi nagykörúti villamosvonal felújításának második üteme: a Pest felé vezető oldalon is megkezdődnek a munkák - közölte …
Arriva: több mint 140 környezetbarát autóbusz áll forgalomba a fővárosban
Összesen 142 új, környezetbarát, Mercedes-Benz gyártmányú, Citaro G (628 03) típusú, a legmodernebb dízel technológiával felszerelt, alacsonypadlós, csuklós autóbusszal bővült …
BKK: júliusi nosztalgiajáratok Budapesten
Júliusban is több nosztalgiajárattal várja az érdeklődőket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), akik egyebek mellett favázas és acélvázas villamosokkal, illetve …