Románia polgári légügyi hatósága kiadta a két Airbus A340-300-as repülőgéppel utas- és áruszállító járatokat tervező Legend Airlines startup légitársaság légi üzemeltetői engedélyét. A Legend Airlines szeptember 22-én tette közzé, hogy megkapta a román hatóságtól a légi üzemeltetői engedélyt (Air Operator Certificate – AOC), az A340-es típussal történő utas- és áruszállító járatok teljesítésére. A légitársaság azonban nem közölt részleteket a kereskedelmi üzemelés és jegyértékesítés elindításához szükséges működési engedély (Operating License – OL) státuszáról. A román startup július második vette át első, több mint 15 éves Airbus A340-300-as repülőgépét, amelyet előzőleg az Air Belgium üzemeltetett, a második példány pedig hamarosan megérkezik a flottába. Mindkét repülőgépet az Airbus Financial Services-től lízingeli a légitársaság. A cég néhány hete kezdte meg a pilóták és légiutas-kísérők toborzását a négyhajtóműves típusra. A cikk a hirdetés alatt folytatódik. A cég mögött a nyilvántartások szerint az afganisztáni Kam Air két egykori vezetője áll. Egyikük holland állampolgársága révén biztosított az uniós légitársaságként történő működéshez szükséges minimum 51 százalékos EU-n belüli jogi vagy magánszemélyhez kötődő tulajdoni hányad.
More from REPÜLÉS
A Wizz Air a tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – …
Az Egyesült Államok repülőterein már nem kell levetetni a cipőt az utasokkal a biztonsági ellenőrzésnél
Az Egyesült Államok repülőterein már nem kell levetetni a cipőt az utasokkal a biztonsági ellenőrzésnél - jelentette be szerdán a …
Vihar – Újra mindkét futópályával üzemel a Liszt Ferenc-repülőtér
Újra mindkét futópályával üzemel a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér, a légi forgalom folyamatosan áll helyre - közölte a Budapest Airport a honlapján hétfő …