Budapest, 2022. február 11., péntek (MTI) – A Nagybereket bejáró kisvasút hálózatának fejlesztéseként átadták a balatonfenyvesi végállomás felújított épületét, valamint az Imremajornál és Csisztafürdőnél emelt új épületeket – közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a térségi települések 2016-ban nyújtottak be pályázatot, hogy a Nagybereken áthaladó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról a mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőbe.
A tájékoztatás szerint a MÁV tavaly 2,1 milliárd forintból felújította az érintett 8 kilométeren a vasútvonalat, az önkormányzatok pedig 650 millió forintos forrásból kiegészítő létesítményeket építettek a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top).
A közleményben részletezik, hogy a pénteki ünnepélyes projektzáró rendezvényen az önkormányzatok három korszerű állomásépületet avattak fel. A kisvasút balatonfenyvesi központi indítóállomásának épületét teljesen átépítették. Az imremajori megállónál egy új, szilárd falazatú esőbeálló épült, a megálló mellett parkolót alakítottak ki mozgáskorlátozottak számára, a peronvilágításhoz napelemes világítótesteket telepítettek. Csisztafürdő állomáson új épületet emeltek, amely szervesen kapcsolódik a kerékpáros túraútvonalakhoz, és összeköti a Berek Látogatóközponttal.
Felidézik, hogy a Balatonfenyvesi Gazdasági Vasút turisztikai jelentőségű, Imremajor és Csisztafürdő közötti mintegy 8 kilométeres pályaszakaszán 2002 óta szünetelt a forgalom, majd az újjáépítés után 2021. július 1-jén indult újra a közlekedés.
You might also like
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …