Fonyód, 2022. augusztus 6., szombat (MTI) – Megkezdődött a 470 millió forint támogatást nyert Fonyód-Csisztapuszta (Csisztafürdő) közötti, a Balatoni Bringakörhöz csatlakozó mintegy 10 kilométer hosszú bicikliút kiépítése, az út egy részét mezőgazdasági gépek és gépjárművek is használhatják majd – mondta Hidvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere az MTI-nek szombaton.
Elmondta, hogy a várhatóan jövőre elkészülő kerékpárút összeköti majd a Balatoni Bringakört a Buzsák-Somogyvár között tavasszal átadott bicikliúttal.
A beruházás első ütemeként a Fonyód és az M7-es autópálya közötti 2,8 kilométeres szakasz újulhat meg nettó 125,7 millió forintból, amelyben az út egy részét fél méterrel meg kell majd emelni – mondta a polgármester. Az építkezés miatt szeptembertől várhatóan november végéig teljesen lezárják az utat a forgalom elől. Kitért arra is, hogy a szakasz megvalósításának költsége két év alatt duplájára nőtt, így egészen biztos, hogy az önkormányzatnak többletforrást kell majd kérnie a teljes beruházás megvalósításához, nem lesz elég az évekkel ezelőtt elnyert támogatás.
A kerékpárút másik két szakaszának is megvan már az építési engedélye, zajlanak a közbeszerzések – mondta Hidvégi József. Az egyiken Fonyód belterületi részén, a bélatelepi kempingtől épül ki a bicikliút – részben kijelöléssel, részben új út megépítésével -, amely összeköti majd a csisztai utat a Balatoni Bringakörrel. A másik, utolsó szakaszon az M7-es autópálya és a Csisztafürdő közötti útszakaszt fejlesztik, amelyhez szükség volt kisajátításokra is. Emiatt és a nyomvonalat érintő új vízvezeték rendszer-fejlesztés miatt is húzódott a megvalósítás – magyarázta.
A kerékpárút-fejlesztés során a Fonyód Fő útjától Csisztáig tartó 5 kilométeres szakasz 4 méter szélesen a legmagasabb kategóriájú mezőgazdasági útnak megfelelő aszfaltburkolatot kap, hiszen továbbra is biztosítani kell rajta a mezőgazdasági gépek közlekedését, és a gépjárműforgalmat – mondta a polgármester.
More from UTAZÁS
Brit belügyminisztérium: februártól csak elektronikus beutazási engedéllyel lehet az Egyesült Királyságba utazni
Február végétől kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az …
A havazás miatt számos dunántúli település nem érhető el autóbusszal
A havazás miatt négy dunántúli megye számos települése elérhetetlenné vált autóbusszal szombat estére, a legtöbb Zalában - közölte honlapján a …
Újabb szakaszok zárásával folytatódik a burkolatfelújítás az M2-es autóúton
Burkolatfelújítási munkálatok miatt szerdán és csütörtökön újabb szakaszos sávzárásra kell számítania a közlekedőknek az M2-es autóúton a kosdi csomópont térségében …