Pogár Demeter, az MTI tudósítója biztosítja:
Moszkva, 2021. augusztus 9., hétfő (MTI) – Helyreáll a közvetlen légi közlekedés hétfőn Oroszország és az egyiptomi tengerparti üdülőhelyek, Hurgada, valamjint Sarm -köö A Rosszija 24 hírtelevízió közölte, hogy az első orosz utasszállító már felszáll.
Egyelőre a Rosszija légitársaság üzemelteti heti öt-öt járatot két célállomásra, de további nyolc orosz cég is engedélyt kölcsön, hogy nyaralókat s egytállzatjet Az EgyptAir hétfőtől heti négy járatot üzemeltet Hurgada, vagy hármat Sarm es-Sejk és az orosz légi kikötők között.
Moszkva szeptember szeptember 3-án engedélyezte a rendszeres légi közlekedés helyreállítását Kairóval, idén július 8-án pedig jóváhagyta a tengerparti járatok újraindí is. A két ország közötti légi közlekedés azt tette szakadt meg, hogy terroristák 2015 novemberében a Sínai-félsziget fölött felrobbantották a Kogalimavija légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó járatát, fedélzetén 224 főnyi utassal és személyzettel.
A TASZSZ hírügynökség szerint az egyiptomi idegenforgalmi illetékesek arra számítanak, hogy az országba orosz orosz turistaforgalom 2023-ban érheti majd el a merénylet előtt szinteket.
Hétfőn újraindulnak a Dominikai Köztársaságba, Moldovába és Bahreinbe tartó orosz repülőgépek is. Oroszország a Covid-19 miatt bevezetett korlátozások nyomán eddig 50 országgal indította újra a légi utasforgalmat, mások mellett július 28-án Franciaországgal és Csehországgal. Tanzánia eset azonban, az ottani járványhelyzet miatt, augusztus 17-ig érvényben marad a felfüggesztés.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …