Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
Pénteken a déli órákban csak New York városi repülőterein a 800-at közelítette a törölt járatok száma és több száz gép késve közlekedett. A meteorológusok nehezedő közlekedési viszonyokra figyelmeztették az utazókat az év egyik legforgalmasabb hétvégéje előtt.
A karácsonyi ünnepek és az újév időszakában az Egyesült Államokban több mint 122 millió ember tervezett nagyobb távolságra utazást, ami mindenkori rekordnak számít.
A kiterjedt intenzív havazás New York, Pennsylvania és New Jersey államokat érinti, péntektől szombat reggelig akár 25 centiméter hó is lehullhat, de kiterjedt területen haladja meg a hóréteg vastagsága a 10 centimétert. New York városában négy év után eshet ismét 20 centimétert meghaladó hó egyetlen nap alatt.
New York állam nyugati részén, valamint Pennsylvania jelentős területein jeges eső miatt adtak ki riasztást, ami észak felé kiterjed Michigan állam egyes részeire, valamint déli irányba Maryland államra. Az érintett térségben élőket arra kérték, hogy lehetőleg halasszák el az utazást a hétvége második felére.
Kalifornia déli részén a rég nem látott csapadékos karácsonyt követően a károk felszámolásán dolgoznak az áradással, földcsuszamlásokkal és sárlavinával sújtott területeken.
Los Angeles januárban tűzvész által érintett részein a lakosság számára elrendelt lakóhely-elhagyási kötelezettséget meghosszabbították a földcsuszamlások és villámáradások megnövekedett veszélye miatt.
Csütörtökön Los Angeles megye tűzoltói több mint 100 ember mentettek ki, sokakat az áradás miatt elakadt járművekből. A rendőrségi jelentések szerint a rendkívüli időjárás miatt 350 közlekedési balesetnél kellett intézkedni.
Kalifornia állam északi partvidékén, San Francisco térségében a téli vihar korbácsolta hatalmas hullámok önthetnek el területeket. A nagyváros közelében péntekre 7 métert meghaladó legnagyobb hullámokat vártak.
Az államban két halálos balesetet írnak az időjárás számlájára, mert San Diegóban egy férfit lezuhanó faág sújtott halálra, Sacramento közelében pedig egy rendőrjárőr vesztette életét, amikor lesodródott az útról és villanyoszlopnak csapódott.
More from REPÜLÉS
Dél-Korea és Kína hét év után először bővíti a légi közlekedési jogosultságokat
SZÖUL, június 4. (Reuters) – Dél-Korea és Kína megállapodott a két ország közötti heti légiközlekedési jogosultságok bővítéséről, ami az első …
A DHL Express szerint a nyári időszakban biztosított a repülőgép-üzemanyag ellátás az iráni háború ellenére
DÜSSELDORF, június 2. (Reuters) – A DHL Express Europe szerint a nyári időszakra biztosított a repülőgép-üzemanyag ellátása az iráni háború …
Oroszország november 30-ig betiltotta a repülőgép-üzemanyag exportját
MOSZKVA, június 1. (Reuters) – Az orosz kormány hétfőn bejelentette, hogy november 30-ig betiltja a repülőgép-üzemanyag exportját, miközben tovább folytatódnak …
6 hozzászólás
levothyroxine
levothyroxine
what is azithromycin
what is azithromycin