Budapest, 2021. szeptember 7., kedd (MTI) – Az elmúlt két és fél évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megvalósult fejlesztések összértéke megközelítette a 200 millió eurót, azaz 70 milliárd forintot – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel kedden.
Kiemelték: idén az első hat hónapban – a 2019-ben megkezdett fejlesztéssorozat folytatásaként – megújult öt gurulóút és a hozzájuk tartozó padkák, teljes burkolatcsere és közvilágítás-fejlesztés valósult meg az egyik szervízúton. Megkezdődött továbbá az új, 8000 négyzetméteres hangár építése is – tették hozzá.
A következő hetekben adják át a repülőtér megközelítését megkönnyítő új főportát, ami 440 négyzetméteres épülettel és a korábbinál két és félszer nagyobb kapacitással várja majd a repülőtér üzemi területére belépőket.
A fentieken túl új mozgólépcső is készült, továbbá modernizáltak lifteket, korszerűsítették a világítást, helyenként az álmennyezetet cserélték, fejlesztették az informatikai rendszereket, illetve elkezdődött a csomagosztályozó rendszer megújítása is – derült ki a közleményből.
A Budapest Airport a drasztikusan visszaeső bevételek ellenére úgy döntött, hogy folytatja a repülőtéri beruházásokat, sőt, bizonyos fejlesztéseket előrébb is hozott az alacsony utasforgalmi időszakra – jelezte a repülőtér üzemeltetője.
A vállalat a 2020-as pénzügyi évet 110 millió euró veszteséggel fejezte be; az utasszámcsökkenés és a kapcsolódó szolgáltatások leállása nyomán a vállalat nettó árbevétele 118 millió euró volt, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.
More from REPÜLÉS
Rekordméretű flottabővítésre készül a WestJet
A kanadai WestJet történetének legnagyobb megrendelését jelentette be: összesen 67 új Boeing repülőgéppel bővíti flottáját. A szerződés 60 darab 737-10-es és …
WizzAir Kassa és Pozsony között
Hat év szünet után ismét lesz közvetlen belföldi légi járat Pozsony és Kassa között, miután a Wizz Air nyerte a …
Nevet és arculatot kell váltania az Aeroitalia légitársaságnak
Bírósági döntés kötelezi az olasz Aeroitaliát arra, hogy legkésőbb 2026. január 1-ig megváltoztassa nevét, logóját, repülőgépeinek festését és weboldalának címét. …