Budapest, 2021. december 11., szombat (MTI) – Megkezdődik a kormány által a koronavírus-járvány első hullámát követően vásárolt teherszállító repülőgép kereskedelmi üzemeltetése, ennek keretében a WizzAir hetente háromszor fog megfordulni a géppel Magyarország és Kína között – jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Airbus A330-200F típusú gép szombat délelőtt kezdte meg kereskedelmi útját. A külügyminiszter ebből az alkalomból emlékeztetett: a pandémia kezdetén alig lehetett maszkot, lélegeztetőgépet, gumikesztyűt és egyéb, az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket vásárolni, de ha sikerült is, akkor jött a következő kérdés, hogy azt mivel és mikor lehet leszállítani.
Emiatt a kormány megvásárolta az Airbus A330-200F típusú cargo gépet, amely már eddig is hatalmas szolgálatot tett, ugyanis idén mintegy 6,8 millió adag vakcinát szállított Budapestre, mindig időben – mondta. „Márpedig tudjuk, hogy aki időt nyer, életet nyer” – tette hozzá.
Kiemelte: már nem kell rendszeresen oltóanyagokat szállítani, így jelentős szabad kapacitása lett a repülőgépnek, ezért a héten aláírták a szerződéseket a WizzAir kereskedelmi alapú üzemeltetéséről.
„Még soha nem volt a magyar államnak állami tulajdonban lévő, magyar felségjelzésű, szélestörzsű, hatalmas kapacitással és teherbíró képességgel rendelkező, menetrendszerinti forgalomban részt vevő teherszállító repülőgépe, most már ilyen is van” – hangsúlyozta.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a gép hetente háromszor fog megfordulni Budapest és Csengtu között, amelynek nyomán a kétoldalú kereskedelmi forgalom további bővülése várható.
Rámutatott, hogy így az érintett magyar és kínai cégeknek már nem kell a nagy nemzetközi szállítmányozási vállalatokra várniuk.
Világosan mutatja a keresletet, hogy az új szerződések keretében most először felszálló gép nagyjából tíz tonna rakománnyal indul Kínába, majd onnan ötven tonna áruval fog visszatérni, alapvetően elektronikai és autóipari alkatrészekkel – szögezte le a miniszter.
Végezetül pedig kijelentette, hogy ez a rugalmas szállítási lehetőség hatalmas versenyelőnyt jelent majd a magyar vállalatok számára.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …