Budapest, 2022. január 18., kedd (MTI) – Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, 2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány jelentős hatással volt. A pandémiás környezetben az utasforgalom éves szinten továbbra is csak a járvány előtti szint egyharmadát érte el, azonban az elmúlt néhány hónapot figyelembe véve, már a járvány előtti szint felét is meghaladta.
Ismertették, hogy tavaly – a 2020-as évvel összevetve – 20 százalékkal több, 4 622 882 utas, és 36 százalékkal több, 183 362 tonna légiáru fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Kitértek arra, hogy európai viszonylatban a teljes 2021-es évről elmondható, hogy folyamatosan épültek vissza a légitársaságok kapacitásai. Az átoltottság növekedésével az utazási kedv és egyben a lehetőség is visszatért, hiszen az országok többsége a koronavírus elleni oltással rendelkezőknek szabad mozgást tesz lehetővé.
A közlemény szerint 2021-ben a legforgalmasabb utasforgalmi időszak november volt mintegy 730 000 utassal, míg a legkevesebb, 54 407 utast februárban regisztráltak a repülőtéren.
Tavaly a legforgalmasabb útvonalak London, Amszterdam és Párizs voltak, ezeken az utasok 17 százaléka utazott.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője a közleményben hangsúlyozta: sikeresnek tekintik a tavalyi évüket, hiszen a járvány előtti városok 80 százalékát ismét be tudták kapcsolni járathálózatukba, és 18 új célállomást tettek Budapestről elérhetővé. A szakember abban bízik, hogy a célállomások még hiányzó 20 százalékát idén vissza tudják építeni.
A Budapest Airport közleménye szerint a légi áruszállítás területén 2021 több szempontból is jelentős év volt. Példaként említik, hogy minden idők legerősebb éve volt árumennyiség szempontjából, a Budapest Airport átlépte a 180 ezer tonnás cargo álomhatárt.
A jelentősebb áruforgalmat lebonyolító kelet-közép európai repülőterek közül – 2019-hez viszonyítva – a budapesti repülőtér árumennyisége növekedett a legnagyobb mértékben, szorossá téve ezzel a versenyt a régióban vezető szerepet betöltő Béccsel és Münchennel is. A Kína és Magyarország közötti légi áruforgalom is új szinteket ért el, hozzájárulva ezzel, hogy Magyarország Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon – közölte a Budapest Airport.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …