Budapest, 2022. február 9., szerda (MTI) – A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér januárban majdnem elérte a 3 évvel korábbi, a járvány előtti utasforgalom 60 százalékát – közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel szerdán.
Éves összevetésben a havi 562 635 utas 750 százalékos növekedést jelent, míg a 15 748 tonnás teherforgalom 25,8 százalékkal nagyobb, mint tavaly ilyenkor, az áruszállítási rekordot döntő 2021-es év első hónapjában – írták. A járvány előtti úticélok 80 százaléka érhető el Budapestről, 27 légitársaság gépei 37 ország 101 repülőterére vitték az utasokat az év első hónapjában. A legnépszerűbb úticél London, Párizs, Moszkva és Dubai – derül ki a légikikötőt üzemeltető társaság januári összesítéséből. Manchester és Rimini márciustól válik elérhetővé Budapestről, május és október között újra lesz közvetlen járat Torontóba, majd júniustól New Yorkba is. Abu Dhabi, Castellon de la Plana, Szkopje, Kijev, Kisinyov, Izmir idén szintén visszakerül az úticélok közé. A menetrend bővítése még nem ért véget, sőt lesznek olyan légi összeköttetések is idén, amelyek korábban nem szerepeltek a repülőtér kínálatában. Ezek bejelentését a következő hetekre ígérte a Budapest Airport.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …