Budapest, 2022. július 22., péntek (MTI) – A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusban 1 208 169 utas fordult meg – közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
A repülőtér üzemeltetőjének havi összesítése szerint júniusban elérték a három évvel ezelőtti, vagyis a járvány előtti utolsó június utasforgalmának 82 százalékát.
Megjegyezték: a dinamikus emelkedés ellenére a budapesti repülőtéren nem alakultak ki fennakadások, mint a legtöbb európai légikikötőben, az utasok kezelése gördülékeny és folyamatos. A légitársaságok hetente átlagosan 15-20 járatot töröltek, a repülők 68 százaléka indult el időben, vagy legfeljebb 30 perc késéssel – tették hozzá.
A cargo forgalom az április óta világszinten csökkenő légiáruszállítási volumenek ellenére is stabil. Júniusban a légiáru mennyisége elérte a 14 528 tonnát, ami 4,6 százalékkal kevesebb a tavalyinál, de a 2019. évinél 34,7 százalékkal több. Az év első 6 hónapjában összesen 98 536 tonna légiárut kezelt a repülőtér a közlemény szerint. A Budapest Airport becslése szerint az éves mennyiség meghaladhatja a 200 ezer tonnát.
A korábbi jelentésekből kiderül, hogy az utasforgalom havi összevetésben folyamatosan nőtt az idén. Az évet a budapesti repülőtér a járvány előtti forgalom csaknem 60 százalékán kezdte, az utasforgalom áprilisban már majdnem elért az egymilliót, májusban pedig már meghaladta.
More from REPÜLÉS
Rekordméretű flottabővítésre készül a WestJet
A kanadai WestJet történetének legnagyobb megrendelését jelentette be: összesen 67 új Boeing repülőgéppel bővíti flottáját. A szerződés 60 darab 737-10-es és …
WizzAir Kassa és Pozsony között
Hat év szünet után ismét lesz közvetlen belföldi légi járat Pozsony és Kassa között, miután a Wizz Air nyerte a …
Nevet és arculatot kell váltania az Aeroitalia légitársaságnak
Bírósági döntés kötelezi az olasz Aeroitaliát arra, hogy legkésőbb 2026. január 1-ig megváltoztassa nevét, logóját, repülőgépeinek festését és weboldalának címét. …