A német Lufthansa légitársaság a nyári fellendülés után a harmadik negyedévben gyengébb keresletre számít az Egyesült Államokba induló járatok iránt – jelentette ki Carsten Spohr, a vállalat vezérigazgatója.
A vállalatvezető nyilatkozata alapján az Egyesült Államokba közlekedő járatok iránti keresletet tekintve az első negyedév jobban alakult, mint az előző évben, azonban számításaik szerint a harmadik negyedévben kiegyenlítődés várható.
A Lufthansa-csoport, amelybe az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, a Swiss és az ITA Airways tartozik, naponta 60 járatot indít az Egyesült Államokba.
Carsten Spohr azt is elmondta, hogy a harmadik negyedévben visszaeső keresletet a magasabb árak révén részben ellensúlyozza az Egyesült Államokból induló járatok iránti erősebb kereslet, a légitársaság növelni fogja az ott értékesített jegyek arányát.
A vezérigazgató azt is kiemelte, hogy a Lufthansánál jelenleg zajló szerkezetátalakítás a tervek szerint halad.
A Deutsche Lufthansa AG adózás utáni vesztesége közel 21 százalékkal nőtt az első negyedévben az áprilisban közölt adatok szerint. Adózás utáni vesztesége 885 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 734 millió euróról, miközben korrigált üzemi vesztesége 15 százalékkal, 849 millió euróról 722 millió euróra mérséklődött.
A cég beszámolója szerint a bevétele 10 százalékkal, 8,127 milliárd euróra emelkedett, míg a működési költségek 6 százalékkal, 9,511 milliárd euróra nőttek.
A Lufthansa az első negyedévben 24 291 millió utast szállított, ez gyakorlatilag megegyezik az egy évvel korábbi adattal. A járatok kihasználtsága 79,7 százalékról 78,7 százalékra csökkent.
More from REPÜLÉS
Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást, légijáratok százait törölték
Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több …
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …