Budapest, 2021. augusztus 20., péntek (MTI) – Már több mint 10 ezren nézték meg a Közlekedési Múzeum „Volt egyszer egy Északi. a történet folytatódik” című, új időszaki kiállítását.
A múzeum pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte: új tárlatuk alig mint egy hónapja, július 16-án nyitotta meg kapuit. A kiállításon hét ikonikus vasúti jármű látható, amelyek a magyar vasút története szempontjából kiemelt jelentőséggel bírnak, de a múzeum egyedi modellgyűjteményének több darabja, motorok, biciklik és a helyszínhez szintén kötődő Formula V-ös versenyautót is kiállítottak.
A tárlattal azonban – mint kiemelték – az intézménynek az is célja, hogy megmutassa a környék történetét és új otthonát, az Északi Járműjavító Dízelcsarnokát, ahol az új Közlekedési Múzeum fog felépülni. A kiállításban az új múzeum látványterveit is bemutatják.
A kiállítás csütörtökön fogadta a tízezredik látogatót. A vasútbarát apukának és kisfiának Zsigmond Gábor, a Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese, a kiállítás egyik kurátora ajándékcsomagot adott át, melyben plüssmozdony, vonatos póló és bögre is volt.
A kiállítás továbbra is megtekinthető a Kőbányai út 30. szám alatt – olvasható a Közlekedési Múzeum közleményében.
More from Egyéb kategória
Gulyás Gergely: Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal
Budapest számára az a hasznos, ha együttműködik a kormánnyal abban, hogy legyenek olyan nagy fejlesztések, amelyek mindenki számára kézzelfogható előnnyel …
Hegyi Zsolt: a vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal
A vármegye- és országbérletekre épülő új tarifarendszernek köszönhetően többen és többet utaznak a MÁV-csoporttal, mint korábban - írta Hegyi Zsolt, …
Antal Ferenc: a Budapest Airport visszavásárlásával időszerűvé vált, hogy a repteret „becsatornázzák a már meglévő vasúti hálózatba”
A repülőtér kötött pályás vasúti kapcsolatának projektje már jónéhány éve az "asztalon van" , és a Budapest Airport visszavásárlásával pedig lehetővé …