Budapest, 2021. augusztus 25., szerda (MTI) – Ikarus-fesztivált rendeznek a Közlekedési Múzeum szervezésében szombaton és vasárnap Kőbányán, a volt Északi Járműjavító Dízelcsarnokában.
A Közlekedési Múzeum leendő otthonában ezen a hétvégén a márka képviselőinek kisebb arzenálját lehet megtekinteni, hiszen tizenkét legendás Ikarus buszt állítanak ki – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
A közönség megnézheti a múzeum gyűjteményfejlesztési programja keretében frissen restaurált Ikarus 66-ost. A most először látható modell többéves restaurálási munka során kapta vissza eredeti állapotát. A típus elterjedt becenevét, a Farost a jármű farmotoros elrendezése, és az ehhez kapcsolódó jellegzetes, a járműtestből hátra kinyúló motorsátor ihlette. Látható lesz továbbá a gyár exportsikereit megalapozó Ikarus 311-es, valamint egy 211-es autóbusz – a két jármű szintén a Közlekedési Múzeum tulajdona, utóbbi felújításával ugyancsak nemrég készültek el.
A helyszínre érkezik egy régi Ikarus 180-as is, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár első sorozatban gyártott elővárosi-városi csuklós busza, egy Volkswagen LT 55 teherautó alvázára épített városi midibusz típusa, egy 521-es, továbbá egy Ikarus 60-as és egy Ikarus 260-as, továbbá egy Ikarus E15-ös és egy Ikarus 521-es a BKV Zrt. jóvoltából. Egy Ikarus 266-ost és egy 55-öst a Volánbusz Zrt. bocsátja rendelkezésre. Szombaton az Aeropark kiállítóhelyet működtető Légiközlekedési Kulturális Központ muzeális Ikarus autóbuszai szintén ott lesznek a rendezvényen: az Ikarus 250 Malév, az Ikarus 350 Malév és a Magyar Honvédség Ikarus 250 vezérkari tárgyalóbusza. A Lanta Kft. régi Ikarus 620-asa ugyancsak megcsodálható lesz a Dízelcsarnokban.
A szervezők szombaton betűkereső játékkal, kitűzőkészítéssel és színezéssel várják a gyerekeket, az időszaki kiállításban pedig kurátori tárlatvezetéseket tartanak. A Dízelcsarnokban álló autóbuszok vezetőfülkéjébe be is lehet ülni, bárki kipróbálhatja, milyen lehetett egy Ikarus volánja mögé ülni.
A Népliget és a Kőbányai úti helyszín között az Ikarus gyár egyik legismertebb busztípusa, egy Ikarus 55-ös („Bözsi”) nosztalgiajárat fog közlekedni szombaton. A járatot a Volánbusz Zrt. üzemelteti, külön jegyet kell váltani elővételben online.
More from Egyéb kategória
Közlekedési fennakadásokat okozott a havazás Németországban
Berlin, 2023. január 18., szerda (MTI) - Közlekedési fennakadásokat és baleseteket okozott a havazás szerdán Németország több térségében. Bajorország tartományban sok …
Forgalommal szemben haladó autó okozott balesetet az M7-esen, hárman megsérültek
Budapest, 2023. január 18., szerda (MTI) - Forgalommal szemben haladt egy autó az M7-esen szerda délután, aminek következtében egy másik, …
Magyar Demokrata – Tarlós István és Fürjes Balázs Budapest helyzetéről
Budapest, 2023. január 18., szerda (MTI) - A főváros helyzetét járja körbe Tarlós István előző főpolgármester és Fürjes Balázs miniszterelnökségi …