Budapest, 2021. október 4., hétfő (MTI) – Újra el lehet jutni Budapestről Zürichbe hálókocsival; a Münchenbe induló Kálmán Imre EuroNight egy része Salzburgtól külön kocsikkal közlekedik Svájc legnagyobb városába – közölte a MÁV-Start Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A Kálmán Imre EuroNight a Keleti pályaudvarról menetrend szerint 20:40-kor indul, és a Győrön, Bécsen, Salzburgon, Innsbruckon és Feldkirchen át közlekedő közvetlen kocsijai 8:20-kor érkeznek meg Zürichbe. Visszaúton Zürichből 21:40-kor indulnak a közvetlen kocsik, amelyek a Keleti pályaudvarra 9:19-kor futnak be.
Az éjszakai vonatra a jegyárak az előző évhez képest nem változtak: háromágyas fülkében utasonként 69,90 euró, kétágyasban 89,90 eurótól vásárolhatók meg a SparNight menetjegyek.
A koronavírus-járvány előtti utolsó évben a zürichi hálókocsit több mint 13 ezer utas vette igénybe – ugyanebben az évben Münchenbe és Brassóba is 9000 körül volt a hálókocsiban utazók száma. Az átlagos kihasználtság 93-94 százalék volt, és még a leggyengébb januári időszakban sem ment 75 százalék alá. Tavaly nyáron, abban a másfél hónapban, amikor a közlekedést lehetővé vált, minden korlátozás ellenére is az átlagos kihasználtság 70 százalék volt, és több mint 1200 utas választotta a hálókocsit – olvasható a vasúttársaság közleményében.
More from ELŐVÁROS
Balesetezett a dubaji villamos
Újraindult a Dubai Tram forgalma a Jumeirah Beach Residence (JBR) 1 és 2 megállók között, miután a közlekedést mintegy egy …
Alakul az új dubaji metró
A dubaji közlekedési hatóság (RTA) ismertette a Dubai Metro új, Blue Line nevű vonalának főbb műszaki jellemzőit és állomásstruktúráját. Az …
TMH befejezte a minszki metrókocsik leszállítását a 2025-ös szerződés alapján
A Transmashholding (TMH) lezárta a metrókocsik szállítását a Minszki Metropoliten számára a 2025-ös szerződés szerint. A Metrovagonmas (Metróvagonmas, a TMH …