Budapest, 2021. október 29., péntek (MTI) – Az AdBlue romlandó, a rossz minőségű, lejárt szavatosságú adalékanyag költséges javítással járó műszaki problémákat, akár maradandó károsodást is okozhat a járművekben – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Mol.
A vállalat tájékoztatása szerint a Molnak van elég AdBlue-ja ahhoz, hogy kielégítse a normál fogyasztói igényeket, sőt szeptember óta 20 százalékkal többet kap a gyártóktól.
Ha a fogyasztók csak a szükséges mennyiséget vásárolják meg, akkor rövid időn belül helyreáll a piac és mindenkinek jut majd a termékből – hangsúlyozták a közleményben.
A dízelmotoros járművek adalékanyagát személygépjárművek esetén jellemzően 10 ezer kilométerenként, nehézteher-gépjárművek esetén pedig 5 ezer kilométerenként érdemes utántölteni. A Molhoz, mint forgalmazóhoz továbbra is annyi AdBlue érkezik a gyártóktól, amellyel normál kereslet esetén biztosítani tudja az autósok zavartalan ellátását – jelezték.
A készlethiányt a sajtóhírek nyomán kialakult pánikfelvásárlás, és a 10-20-szorosára nőtt lakossági kereslet okozza – közölte a Mol. Mint írták, a tömeges, részben nyerészkedési célú felvásárlás felborította a magyar piacot.
A Mol továbbra is arra kéri a fogyasztókat: csak megbízható forrásból és valóban szükséges mennyiséget vásároljanak a termékből, hogy rövid időn belül elegendő AdBlue lehessen a kutakon a hét minden napján.
A Mol szerdán közölte az MTI-vel, hogy a tömeges felvásárlások miatt korlátozta az AdBlue értékesítését. Az ellátásbiztonság érdekében egy tranzakción belül 1 darab kannás terméket lehet vásárolni, a pisztolyos AdBlue-tankolásnál pedig legfeljebb 50 liter az alkalmanként kiadható mennyiség. A Mol töltőállomásain a közfeladatot ellátó szervek, a mentők, a tűzoltóság, a rendőrség a készlet erejéig továbbra is korlátozások nélkül vásárolhat. A vállalat tájékoztatása szerint a gáz drágulása miatt egész Európában hiánycikk az AdBlue. A Mol bízik a helyzet gyors rendeződésében, addig is gondoskodik a készletei rendszeres feltöltéséről – tették hozzá.
More from Egyéb kategória
A járattörlések és a magas üzemanyagárak miatt a kínaiak a májusi ünnepek alatt inkább otthon maradnak
PEKING/HONGKONG, április 29. (Reuters) – Kínában várhatóan továbbra is erős marad az utazási kereslet az öt napos munka ünnepi hosszú …
Hétfői forgalomkorlátozások Budapesten
2026. április 27-én rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest V. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy 2026. április 27-én …
Az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy néhány héten belül elfogyhat a pénze a repülőtéri biztonsági dolgozók fizetésére
WASHINGTON, április 21. (Reuters) – Az Egyesült Államok repülőterein akár már májusban újabb hosszú biztonsági sorok alakulhatnak ki, miután a …