Budapest, 2021. november 16., kedd (MTI) – Szombattól ismét teljes vonalon közlekedik a fogaskerekű, miután véget ér a pályakarbantartás a Széll Kálmán tér és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomás között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
A közleményben emlékeztettek arra, hogy a fogaskerekű vasút vonalán idén ősszel folytatódott az elmúlt években megkezdett pályafelújítás.
Ennek során kicserélték a vasúti talpfákat, illetve megtörtént az ágyazatpótlás és a vágányszabályozás is – írták.
You might also like
More from ELŐVÁROS
BKV: tízezer alkalmazott több millió munkaórájával több mint 88 millió kilométert tettek meg a BKV járművei
Idén tízezer alkalmazott több millió munkaórájával tehettek meg több mint 88 millió kilométert a BKV járművei - közölte a vállalat …
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott …
Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat
Több mint két és fél évtized szolgálat után búcsúzik Budapest útjaitól az Ikarus 412-es autóbusz, a két ünnep között a …