Tatabánya, 2021. december 3., péntek (MTI) – Megkezdődött a Komáromot és Gyönyűt összekötő kerékpárút építése. A 2 milliárd forintból megvalósuló 14 kilométeres útszakasz elkészülése után Győrből Komáromig lehet kerékpározni – közölte a NIF Zrt. pénteken az MTI-vel.
A társaság tájékoztatása szerint a nyomvonal az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal Rajka-Dömös közötti szakaszának eddig hiányzó részét képezi.
A 14 kilométer hosszú szakasz részben önálló vonalvezetésű, részben pedig a meglévő földutak felhasználásával készül. A kerékpárút érinti Ács, Nagyszentjános és Gönyű településeket.
Az új szakasz Komáromtól közel 5 kilométer hosszan zárkerti és erdőterületek között halad vegyes forgalmú útként, ahol mezőgazdasági járművek is közlekedhetnek. Ezt követően önálló vonalvezetésű kerékpárút épül az 1-es főút északi oldalán.
A tervezett kerékpárút a főúttal párhuzamosan halad 9,1 kilométer hosszan, egészen Gönyűig. Az út mellett több mint 700 méteren kerékpáros védőkorlátot helyeznek ki, valamint 300 méteren a település közvilágítását is fejlesztik.
A tervek szerint a kerékpárutat jövő ősszel vehetik birtokba a közlekedők. A területen jelenleg humuszolási, védőréteg beépítési, valamint aszfaltozási munkákat végeznek.
A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést az STR Mély- és Magasépítő Kft. végzi 2 milliárd forint értékben.
More from Egyéb kategória
Nagy Márton: az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank jelentős szerepet játszhat a magyarországi közlekedésfejlesztések kulcsprojektjeiben
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalos kínai látogatása keretében az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB) közgyűlésén is részt vett - jelentette …
Karácsony Gergely: az államkincstár törvénytelenül emelt le Budapest számlájáról több mint 10 milliárd forintot
A főváros a likviditás megőrzése érdekében leállította a Budapesti Közművek, a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Dísz- és Közvilágítási …
A TMH-val közösen zajlik a képzés a taskenti egyetemen
A központ fő célja, amely a Transzmashholding Vállalati Egyetemmel együttműködésben jött létre, a Taskenti Metró dolgozóinak duális képzési rendszer alapján …