Budapest, 2022. január 4., kedd (MTI) – A 32-es autóbuszra hétvégente, a 68-as autóbuszra pedig hétköznapokon is csak az első ajtónál lehet felszállni január 8-tól – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t, jelezve: akinek nincs érvényes jegye, a buszjáratokon a járművezetőtől tud vásárolni.
Mint írták, a BKK a korábbi időszakok tapasztalatainak értékelését követően döntött úgy, hogy bevezeti az első ajtós felszállást a Göncz Árpád városközpont és az Örs vezér tere között közlekedő 32-es autóbuszon, valamint a Kispest, Vas Gereben utca és az Akadémiaújtelep, 525. tér megálló között közlekedő 68-as járaton. A 32-es buszon munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni – fűzték hozzá.
Hangsúlyozták, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve az intézkedésnek köszönhetően jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is.
Noha a járművön is lehet jegyet vásárolni, BKK azt tanácsolja az utazóknak, hogy jegyet az utazás megkezdése előtt vegyenek.
Felidézték, hogy az elmúlt időszakban több kerületben, számos járaton vezették be a hétvégékre az első ajtós felszállási rendet, a csepeli buszokra és az újpesti 220-as buszra pedig hétköznap is csak járművezetői ellenőrzés után lehet felszállni.
Azt tapasztalták, hogy az utasok néhány nap alatt megszokják az új rendet, és zökkenőmentes az érintett járatok forgalma – olvasható a BKK közleményében.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …