Budapest, 2022. január 27., csütörtök (MTI) – Nyílt napot tart a Gyermekvasút vasárnap a Széchenyi-hegyi végállomáson – olvasható a MÁV Zrt. által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Mint írják, a 10 és 16 óra között tartott eseményen a legkisebbek jegyet nyomtathatnak a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban. Az iskolások hangosbemondóként is bizonyíthatnak, betekinthetnek a váltókezelő munkájába, és az állomáson álló szalonkocsiban vasutas felszerelésekkel végezhetik a jegyvizsgáló teendőit.
A közlemény szerint a nyílt nap alkalmával járműbemutatóval is várják az érdeklődőket Széchenyi-hegyen, kívül-belül meg lehet tekinteni egy kiállított gőzmozdonyt, a látogatók felszállhatnak egy hagyományos Mk45-ös típusú dízelmozdonyra, a C50-es kismozdonyra és a lillafüredi motorkocsira.
Ezen a hétvégén a hagyományos vonatok óránként közlekednek Hűvösvölgy és Széchenyi-hegy állomás között, vasárnap a vonal felső szakaszán nosztalgiavonatok is indulnak a nyílt nap látogatói számára. Bővebb információk a menetrendről a www.gyermekvasut.hu weboldalon találhatók – írja a közlemény.
A központi rendelkezések értelmében a vonatokon és a vasútállomásokon 6 éves kor felett kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni. A rendezvény helyszíne egy vasútállomáson található, így a programokon is viselni kell a maszkot – áll az összegzésben.
More from Egyéb kategória
A járattörlések és a magas üzemanyagárak miatt a kínaiak a májusi ünnepek alatt inkább otthon maradnak
PEKING/HONGKONG, április 29. (Reuters) – Kínában várhatóan továbbra is erős marad az utazási kereslet az öt napos munka ünnepi hosszú …
Hétfői forgalomkorlátozások Budapesten
2026. április 27-én rendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest V. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy 2026. április 27-én …
Az Egyesült Államok arra figyelmeztetett, hogy néhány héten belül elfogyhat a pénze a repülőtéri biztonsági dolgozók fizetésére
WASHINGTON, április 21. (Reuters) – Az Egyesült Államok repülőterein akár már májusban újabb hosszú biztonsági sorok alakulhatnak ki, miután a …