Budapest, 2021. május 20., csütörtök (MTI) – A Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának állásfoglalása szerint részben jogszerű az előre kifizetett éves parkolási díjak visszakövetelése az önkormányzati parkolási cégektől – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták, hogy sokan felvetették, mivel a koronavírus-járvány miatt központilag elrendelték a díjmentes közterületi várakozást, az előre kifizetett parkolási díjak is visszajárnak.
Hozzátették, a közterületi várakozásért az autósok által előzetesen megfizetett bérleti díjak időarányos részének mérlegelés alapján kialakított arányos összegét álláspontjuk szerint az autósok visszakövetelhetik a kormányrendelettel díjmentessé tett várakozási időszak idejére.
„A mérlegelés alapját az képezi, hogy mi az az összeg, ami a korábbi időszakban általában üresen álló, normál időszakban tehát szabadon elfoglalható parkolóhelyek számához képest lecsökkent mértékből indokoltan adódik” – írták.
Az utóbbi kérdést a bérletesek és az érintett önkormányzatok közötti megállapodással célszerű rendezni, megállapodás hiánya, és jogvita esetén ebben a tekintetben a bíróság mérlegeléssel dönthet – áll a közleményben.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …