Budapest, 2023. január 9., hétfő (MTI) – A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben jelentős útfelújítási munka valósult meg: külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljes körűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel, 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik – közölte a Magyar Közút hétfőn az MTI-vel.
Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke a közleményben hangsúlyozta, 2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokban, ebből 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakaszt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladta a 185 milliárd forintot, amit döntően a hazai költségvetési források biztosítottak.
Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházásokat felfüggesztették, és jelenleg dolgoznak az előkészítés alatt álló projekt megvalósítási menetrendjének újraütemezésén, felülvizsgálatán, de az már kijelenthető, hogy nem hagyják félbe a beruházásokat, így a tavaly kezdődött, de még nem befejezett projektek közül 2023 tavaszán további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések – tette hozzá Bartal Tamás.
A tájékoztatás szerint a közútkezelő a teljes körű felújítások mellett jelentős üzemeltetési és fenntartási feladatot végzett.
A tavalyi év legnagyobb sikere, hogy több mint 10 saját géplánccal több mint 800 kilométernyi mellékúton végeztek aszfaltcserét, amelyek így komfort érzetben megegyeznek a teljes körű felújításokkal. Ehhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használtak fel a Magyar Falu Program támogatási forrásaiból – emelte ki a közleményben Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzési programot valósított meg, 2022-ben többek között 20 új teherautót, a Magyar Falu Program támogatásából 2 komplett aszfaltozó gépláncot, 10 univerzális munkagépet, 3 oszlopverő gépet, 14 darab ütközési energiaelnyelő eszközt és további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára – közölte a közútkezelő.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …