Budapest, 2023. január 10., kedd (MTI) – Minden eddiginél több éves autópálya-matricát vásároltak meg 2023-ra előre a közlekedők a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) elővásárlási kampányában tavaly decemberben. Megközelítően 187 ezer darab idei évre érvényes országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára, mintegy 15 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) kedden az MTI-vel.
Kiemelték, a mintegy 187 ezer darab éves országos és megyei autópálya-matricát 13 hónapon át, 2024. január 31-ig lehet használni a mintegy 1600 kilométeres díjköteles gyorsforgalmi úthálózaton.
A 2023-as éves országos matricából majdnem 78 ezer darab kelt el tavaly decemberben, mintegy 8 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
A megyei matricáknál még ennél is nagyobb volt a növekedés, 2023-ra 109 ezer darabot vettek az úthasználók, majdnem 17 ezerrel többet, mint a 2022-es elővásárlási kampányban. Előbbiek esetében közel 12, utóbbiaknál mintegy 18 százalékos a növekedés – írják a közleményben.
A legtöbb pályamatricát, 164 ezer darabot személygépjárművekre vásárolták. Ez 26 ezerrel, mintegy 19 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Éves országos matricából 62,5 ezer, míg megyeiből 101,5 ezer darab kelt el 2023-ra. Ezek az adatok előbbi esetében 9 ezerrel (17 százalékkal), az utóbbinál pedig 17 ezerrel (mintegy 20 százalékkal) haladják meg az egy évvel korábbi számokat.
A megyei matricákat tekintve a TOP 3 vignetta esetében a legnagyobb mértékű a növekedés, a Pest vármegyeiből 59 ezer darab kelt el, majd 16 százalékkal több, mint egy éve. A Fejér vármegyére érvényes jogosultságból 11,5 ezer darab fogyott, bő 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A Győr-Moson-Sopron vármegyei matricából pedig 9,5 ezer darab talált gazdára, mintegy 17 százalékkal több, mint egy éve.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …