Budapest, 2023. január 11., szerda (MTI) – A Budapest Airport 83 elektromos töltőállomást telepít – 102 töltőponttal – a reptéren, 1,3 milliárd forint beruházással a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járművek és a légikikötőben tevékenykedő partnercégek kiszolgálására – közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
A költségek felét az Európai Unió 650 millió forintos támogatása adja, a másik felét a társaság önerőből biztosítja.
A tájékoztatás szerint a töltőpontokat 2025. augusztus 31-ig, három ütemben telepítik.
A közleményben felidézik, hogy a Budapest Airport 2022-ben pályázott az Európai Unió CEF 2 Transport – Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára a Net Zero Airport című projektjével, ennek keretében írták alá a közelmúltban a 83 töltőállomás telepítéséről szóló támogatási szerződést.
A közleményben ismertetik, hogy a Budapest Airport már eddig 66 elektromos autótöltőpontot telepített, amelyből 35 a repülőtér nyilvánosság előtt elzárt területén, míg 31 a repülőtér egyéb helyén található.
A Budapest Airport hangsúlyozta: évek óta fejlesztik az elektromosjármű-töltő infrastruktúrát, és a partnervállalatokat is ösztönzik az e-mobilitásra.
A repülőtér-üzemeltető emlékeztetett: a közelmúltban 134 földi kiszolgáló járművet, illetve 24 flotta- és menedzserautót cseréltek hagyományos meghajtásúról elektromos vagy hibrid modellre, ezzel évi 412 000 liter üzemanyag, és megközelítőleg 1080 tonna szén-dioxid-kibocsátás takarítható meg.
A kitér arra, hogy a Főtaxi, a Budapest Airport szerződött partnere is kiemelten kezeli az e-mobilitás előmozdítását, és flottájának 30 százalékát már elektromos vagy hibrid járművekre cserélte. A Főtaxi repülőtéri pufferparkolójában már hat ultragyors elektromos töltőpont működik, amelyek száma 2025 végéig várhatóan 26 töltőponttal bővül.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …