Budapest, 2023. január 16., hétfő (MTI) – A GreenGo flottája tavaly több mint ötven százalékkal 500 autóra nőtt, szolgáltatási területe 100 négyzetkilométerre bővült, bérlési ideje megduplázódott és a cég ügyfelei a kölcsönvett gépjárművekkel kétszer annyi kilométert tettek meg, mint az előző évben – tájékoztatta az autómegosztó szolgáltató az MTI-t hétfőn.
Felidézték, hogy a munkaadók a közösségi autómegosztást a hatályos adójogszabályok értelmében adó- és járulékmentesen biztosíthatják alapbéren felüli juttatásként.
A felhasználók az elektromos flotta használatával tavaly több mint 1300 tonna extra szén-dioxid kibocsátásától mentesítették Budapest levegőjét – mutattak rá.
A cég ügyfelei elsősorban bevásárlásra, kirándulásra és Budapest közeli fürdőhelyek felkeresésére használták a szolgáltató gépjárműveit a közlemény szerint.
A GreenGo nettó árbevétele 2021-ben 658 millió forintot tett ki, ami a nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint 18,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 553 millió forintot. A cég adózott vesztesége 903 millió forintra nőtt tavalyelőtt a 2020-as 672 millió forint veszteségről.
More from Egyéb kategória
Újraindulnak a Wizz Air járatai Budapest és Szkopje között
A Wizz Air 2026. március 30-tól ismét összeköti Budapestet és Észak-Macedónia fővárosát, Szkopjét. A járat heti két alkalommal, hétfőn és …
Rekordméretű repülőgép-rendelést írt alá a Korean Air a Boeinggel
A Korean Air történetének legnagyobb repülőgép-megrendeléséről állapodott meg a Boeinggel: a dél-koreai légitársaság összesen 103 új generációs utas- és teherszállító …
Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának …