Budapest, 2024. április 18., csütörtök (MTI) – Folytatódnak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák: a hétfőn kezdődő negyedik ütem a tervek szerint jövő péntekig tart – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint ez idő alatt a csomópontot nem zárják le, csak sávlezárás várható; az M4-es autóút feletti felüljárón a Budapest felől a repülőtérre vezető lehajtóágon végeznek felújítási munkálatokat.
A repülőtér így minden irányból megközelíthető lesz, azonban a Budapest felől érkezők kettő helyett csak egy sávon tudnak a légikikötő felé haladni – közölték, hozzátéve, hogy az arra közlekedőknek torlódásra és hosszabb menetidőre kell számítaniuk.
A társaság közleményében felidézte, hogy április 2-án indult el az M4-es autóút ferihegyi repülőtér csomóponti ágainak ütemezett felújítása, amely várhatóan május közepéig tart. A burkolatfelújítás miatt folyamatosak a forgalomterelések, sávlezárások.
Az autósoktól azt kérik, hogy a terelések mellett fokozott figyelemmel haladjanak el. A repülőgéppel utazóknak pedig azt javasolják, hogy utazásuk tervezésekor tájékozódjanak a légikikötő megközelítéséhez szükséges időről.
Az MKIF a felújítási ütemekről, az esetleges forgalomkorlátozásokról, terelésekről tájékoztatást ad a honlapján, a www.mkif.hu oldalon, valamint a Facebook-oldalán és az Útinformon keresztül.
More from REPÜLÉS
A következő évben világszerte már 5,2 milliárd utas repülhet.
Willie Walsh, az IATA főigazgatója a szervezet genfi szakmai rendezvényén hangsúlyozta: a légiközlekedés a folyamatos geopolitikai kockázatok, az ellátási lánc …
Átmeneti járatritkítás Budapesten, egy napra nagyobb géppel érkezik a Qatar
A dohai központú Qatar Airways 2025 tavaszán átmenetileg csökkenti budapesti járatainak számát. A foglalási rendszerek adatai alapján április 13. és …
Balesetet szenvedett az Aerosucre légitársaság egyik Boeing 727-200F típusú áruszállító repülőgépe Kolumbiában.
A HK-5216 lajstromjelű repülőgép pilótái a bal oldali főfutómű rendellenes működése miatt a visszafordulás mellett döntöttek. A személyzet mintegy 70 …